Telnek az évek, mégpedig gyorsan. Ez az esztendő is a vége felé jár. Ilyenkor számadásra késztet az idő múlása. Ha valaki számadást készít, ez a legfontosabb kérdés: Jézus Krisztus bennem van-e, én pedig Jézus Krisztusban vagyok-e, él-e bennem a Krisztus, hitben járok-e, közelebb kerültem-e Krisztushoz? Ez a számadás nemcsak bűnbánat és megalázkodás, hanem Isten kegyelméből hálaadás is, miszerint ahogy telnek az évek, egyre közelebb kerülünk az Úrhoz és egyre inkább értjük a Krisztus titkát. Erre a kérdésre üdvbizonyossággal is lehet válaszolni, az Urat magasztalva, hogy kegyelem alatt vagyunk, és él bennünk a Krisztus.

A bennünk élő Krisztus munkájának egyik jele, hogy a külső eseményeket hitben dolgoztuk fel. Nem az a fő kérdés, hogy milyen külső események történtek velünk eddigi életünk során, hanem hogy ezeket a külső eseményeket hitben dolgoztuk-e fel? A siker nem tett bennünket önhitté, és a kudarcok miatt nem lettünk megkeseredettek. Bármi történt velünk, mindent Isten megváltó szeretete felől értelmezhetünk így, hitben és bizonyosságban járva, nem pedig az Úr haragja felől. Szeret az Isten! Úgy megyünk a halál felé, hogy az örökkévalóság felé haladunk.

A bennünk élő Krisztus munkájának sok más jele is van. Most legyen elég ennyi. Ezt is elég megfontolni. Vizsgáljuk meg magunkat, próbáljuk meg magunkat, hogy Jézus Krisztus bennünk van-e! Micsoda kegyelem, hogy minden nyomorúságunk ellenére üdvbizonyossággal, Isten megváltó szeretetének gazdagságában tekinthetünk magunkra és másokra is…

2Sámuel 24,11–17