Az Isten kegyelme a húsvéti örömhír: feltámadott az Úr, legyőzte a halált, üdvösségünk van! (2) Minden istentiszteleten erre emlékezünk, ezt a szent örökséget vesszük át az előttünk jártaktól, ezért adunk hálát, ebben a hitben erősödünk, az örök élet örömében részesülünk; miközben a feltámadott Úr, ma is megjelenik közöttünk, velünk van, minden napon (1–8).

Az Isten kegyelméből vagyunk azok, akik vagyunk (10). Ez alázatra int bennünket. Mindent Istentől kaptunk. Naponta mondjunk köszönetet az Úr ajándékaiért! Azért kaptuk az Úr ajándékait – tehetséget, szépséget, okosságot, hivatást, pozíciót, hatalmat –, hogy ezekkel mind az Ő dicsőségét szolgáljuk! Minden nap, minden területen a feltámadott Jézus Krisztus megváltó szeretetét éljük és hirdessük! Naponta végezzük örömmel azt, amibe az Úr állított bennünket; minden nehézség ellenére is örömmel! Ne felejtsük el: jutalmunk, hogy tehetjük; kegyelem az is, amíg tehetjük; hűséggel tegyük! Amikor eljön az idő, hittel engedjük el azt, amit Isten már kivett a kezünkből!

Isten hozzánk való kegyelme nem lesz hiábavalóvá (10). Ő munkál bennünk és általunk. A mi fáradozásunk Őáltala nem lesz hiábavalóvá (15,58). Sokat fáradozunk! A feltámadott Úr végzi el azt, hogy fáradozásaink mindig az evangélium ügyét szolgálják, így a magunk helyén, hittel „prédikáljunk” (11). Miért fáradozunk, miben fáradunk el, minek végzése közben merülünk ki? A mindennapi, magas szintű egzisztencia biztosítása nagy feladat. Az élet élvezetének feltételeit előteremteni is fárasztó kihívás. Ám, ha csak a jóléti, még többet és többet birtokolni akaró kultúra céljainak a kiszolgálása során fáradunk el, akkor hiábavaló a gürcölésünk. A feltámadott Jézus Krisztus nem engedi, hogy életünk csak önmagunkért és a mindennapiért fáradozzon! Ő földi utunk minden helyzetét és küzdelmét az evangélium örökkévaló ügyének boldog szolgálatába állítja. Így életünk már most az örök élet részévé lesz.

2Sámuel 12,15–23