Abban legyünk hűségesek, amibe az Úr állított bennünket (24). A meglévő állapotban, az adott külső keretek között kell az Isten dicsőségére élni és szolgálni ebben a világban, megelégedve az Úrtól kapott lehetőségeinkkel és tehetségünkkel. Pál azt hangsúlyozza, hogy a hívő ember ne siessen előre a maga helyéről, hanem a meglévőben igyekezzen helytállni. A keresztyénség nem vallásos forradalom. Aki a kevésen hű, azt sokra bízzák majd (Máté 25,21). Nem az emberi igyekezet és erőlködve törekvő akarás ajándékoz többet, hanem az adott helyen való hűség. Mert nem azé, aki akarja… (Róma 9,16)
Ez Pál korában nemcsak keresztyénségünk külső jegyeire, hanem a társadalmi viszonyokra is vonatkozott (17–21). Úgy tűnik, hogy az apostol az aktuális kérdésekkel szemben közömbösen konzervatív. Valóban, az éppen aktuális kérdések a következő időszakban már a múlt temetőjében végzik. Megnézve egy napilapot, akár a közelmúltból, már csak a történészek számára izgalmas, mert közben annyit változott a világ, hogy új kérdések izgatnak bennünket, amelyek egy évtized múlva már nem érdekesek, legfeljebb csak a jelent kialakító összefüggések okán… Pált az örök evangélium izgatta, Jézus Krisztus, aki mindig ugyanaz (Zsidókhoz írt levél 13,8), és akinek állandósága újjászüli a jelent: a rabszolgát szabaddá, a szabadot rabszolgává teszi, miközben mindenki marad a helyén. Csak ez a megoldás! (22–23)
Egy szempontot azonban vegyünk még figyelembe! Pál apostol Jézus Krisztus visszajövetelét még a saját nemzedéke idejére várta. Így érthető: addig még ki lehet bírni. Az Úr eljövetelének időpontját azonban nem tudjuk. Egy életen át várni a jobbra, rabszolgaként? Keresztyén, testvéri közösségben ez nem volt probléma. Ám pogány környezetben, a megtért rabszolgának, élete végig benne szenvedni ebben az állapotban, már más kérdés. De nézzük meg a másik oldalról a problémát! Semmit nem változik a világ, legfeljebb a kiszolgáltatottság és a nyomor elszenvedői változnak, ha változnak. Megtérés kell, Jézus Krisztus kell (Jelenések 22,20), új ég és új föld kell! (2Péter 3,13)
2Sámuel 3,1–21
