– Gyönyörű, kristálytiszta szakasz ez. A gyülekezet Jézus Krisztus teste. Ő a fej, mi pedig ugyanazon testnek tagjai vagyunk, akik az Úr által kijelölt helyünkön szolgálunk, az ehhez Őtőle kapott kegyelmi ajándékok képességével. Az egyes hívőnek, a maga helyét hit által fel kell ismerni és a hit engedelmességében, hűséggel ott kell szolgálni. Ez a hit mértéke, amely kizár az Istentől rendelt helyünkkel kapcsolatban minden elégedetlenséget és nagyzolást (3–6).

– Az apostol említi az akkori feladatokat. Néhányat kiemelünk ezekből. A prófétálás és tanítás a hit szabálya szerint történjen, vagyis a gyülekezet közös, krisztusi hitvallása szerint, és nem önkényesen. A vezetést igyekezettel végezzük, vagyis nem hatalmaskodással, hanem felelősen elöl járva, a legtöbbet szolgálva, még ha sokan ezzel az igyekezettel vissza is élnek. Az adakozó egyszerűen, természetesen adjon és nem kirakatban. Ezeket a feladatokat egészítsük ki a mai szolgálati területekkel (6–8).

– Az Úrtól rendelt feladatok közül kiemelkedik egy igen fontos, amely ebben a formában alig olvasható máshol. A könyörület szolgálata ez. Konkrét irgalom és segítség ez egy könyörtelen világban. Ennek számos formája létezhet, helyzettől függően. Az egyik legáldottabb könyörület a jókedv, az Úr valóságos örömétől tápláltan (Filippi 4,4), amely másokat is jókedvre segít. Nem mímelt jókedv ez, és életmentő! (8)

1Sám 16

Szerző: refdunantul  2020.09.03. 04:00 komment

süti beállítások módosítása