– Ebben a világban a származás számít. Akik tehetik, büszkén sorolják a családfájukat, egykor neves és tekintélyes felmenőiket. Hívtak már olyan rendezvényre, ahol a családfámról kellett szólnom. Azt mondtam, hogy nincs mit mondanom, mert számomra ugyan ők fontosak, de nehéz időkben, hitben, névtelenségben, az emberi megítélés társadalmi rétegződése szerint legalul éltek, az Isten által nekik kijelölt térben, időben és próbákban. Ilyen tekintetben a legnagyobb senkik voltak, akik még lábjegyzetben sem szerepelhetnek, szűk helytörténeti krónikákban sem. Tiszteljük a történelmi családokat, de ennek csak e-világi, történeti szerepe van, nem pedig hitbéli, teológiai jelentősége.

– Isten ugyanis nem a testi leszármazás és egyéb külső szempontok alapján értékel és üdvözít minket (8), hanem kiválasztó kegyelme által (11–12). Isten gondolatai és utai ég és föld a mieinkhez képest (Ézsaiás 55,8). Az Úr szuverén, kiválasztó kegyelme érvényesül a világban, akár akarjuk, akár nem; és az Úr mindent tökéletesen intéz! Ki merne Ővele vitába szállni?! Isten hatalmasokat dönt le trónjukról, és megalázottakat emel fel (Lukács 1,52). Ő megcselekszi, hogy a nagyobb szolgál a kisebbnek, mint ahogy Ézsau szolgált Jákóbnak. Isten szabadon szeret és „gyűlöl”, azaz szabadon választ és vet el. Ez nem érdem, hanem kegyelem (10–13). Más a testi és más a lelki „Izráel” (6–7).

– De mondjuk ki, hogy akinek bizonyossága van: üdvbizonyossága; és ennek nyomán választottságának látható jeleit is kapja az Úrtól; az csak alázatos lehet, és bizonyosságával másokat is csak biztathat, valamint reménységgel erősíthet. Aki ettől hívő gőggel, pökhendivé lesz, az csak azt gondolja magáról, hogy ő választott, valójában nem az.

1Sám 10,17–27