– Miért nyomorult az ember? Milyen nyomorúságról van itt szó?

– Ez a nyomorúság a bűnös, halandó ember nyomorúsága. Itt a már megtért Pál kiált fel így. Ez a szakasz a már megtért, megigazult, újjászületett, hívő ember felkiáltása: „Én nyomorult ember!” Valójában Jézus Krisztus megváltó szeretete előtt leborulva látja az ember igazán a maga nyomorúságát: a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmát. Hit nélkül az ember nem látja a maga valós, nyomorult állapotát, ezért saját magát önhitten erősnek gondolja, „aki mindenre képes...”

– Ugyanakkor ez a nyomorúság a hit harcának folytonos küzdelmét is jelenti: azt a kettősséget, hogy már megújultunk, de a beteljesedés még nem a miénk. A megtért Pál ebben az igeszakaszban a hit harcát is elénk tárja, amelyet a teológia megszentelődésnek nevez, és amely földi életünk legvégéig tart. Ez a „már igen és még nem” feszültsége. Luther így mondta: „Egyszerre megigazult és bűnös” (Simul justus et peccator). Barth Károly ugyanezt így fogalmazta meg: „Amaz régi ember voltam, és még vagyok; amaz új ember vagyok és még lenni fogok”. A legszebben azonban Pál apostol vallott erről, éppen a mai igeszakaszban.

– Ez a nyomorúság, hitben járva is, ebben a „hasadt” világban egy „hasadt” állapot. Gyönyörködünk az Isten törvényében, az Ő üdvösséges rendjében az értelmünkkel, a szívünkkel, a lelkiismeretünkkel, vagyis a „belső emberünkkel”, mint megtért emberek (22). De a testünk, a tagjaink még fogva tartanak a bűnnek (14–23). A testünk – hívő emberként is – éhes, szomjas, elfárad, kimerül, elgyengül, beteg lesz, fáj, kísérthető, zsarolható, gyötörhető, kínozható. A test itt a „hústest”: a tagjaink, a zsigereink, az ösztöneink, a genetikai örökségünk, az idegeink, a hajlamaink. Szintén a már megtért Pál mondja: „…amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól…” (2Korinthus 5,6)

– De ez a nyomorúság, mindezek ellenére, a már végérvényesen megszabadított ember nyomorúsága. „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (25) A bizonyosságunk mennyei erőt ad a hit harcához, mert az üdvösség végérvényesen a miénk. Isten, aki elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi azt a Jézus Krisztus napjára (Filippi 1,6).

1Sám 7

Szerző: refdunantul  2020.08.23. 04:00

süti beállítások módosítása