A FARIZEUSOK JELT KÍVÁNNAK.
– 1. Fogékonyak vagyunk minden gonoszságra és paráznaságra; mindenre, ami e-világi kincs, szépség, hatalom, okosság, tehetség, tudomány. A műholdaknak is hiszünk az időjárást illetően. Persze ezzel önmagában semmi gond nincs. Fogékonyak vagyunk minden „lelkizésre”, spiritualitásra, minden ebből fakadó kegyességre és vallásosságra, noha ezek a saját „lelkünk”, pszüchénk termékei, és többnyire nem az Isten kijelentésére, Igéjére alapoznak. A másik véglet szerint: fogékonyak vagyunk arra is, hogy az Igét betű szerint értelmezzük, és egyes szigorunkban a saját indulatunk feszüljön (2Korinthus 3,6). Ezekben a „lelkizésekben” minden rólunk szól, még Istent emlegetve is. Gonoszságunk önzés, paráznaságunk állandó újítgatás, csak azért, mert a régit hűtlenül meguntuk; de paráznaság az is, amikor a régihez mereven ragaszkodunk, miközben gondolatban már rég valami mással kokettálunk. A farizeusok és a szadduceusok is ilyenek voltak (1–4).
– 2. Ez a gonosz és parázna lelkület nem fogékony az igazi és egyetlen mennyei jelre, a megváltást, az egyetlen megoldást ajándékozó, isteni csodára, az Úr Jézus Krisztus halálára és feltámadására (1Korinthus 1,23). Azon vagy megbotránkozik, vagy csupán eszköz számára, hogy saját „szigorú”, vagy „lelkesedő” kegyessége által érvényesítse a saját igazát és akaratát. Milyen gyengék, értetlenek, kishitűek az egykori tanítványok, akárcsak a maiak (8). A földi kenyér, jólét kívánása mindent felülír. Mindannyiónkat kísértenek a „kenyérgondok”: ha nincs „kenyér”, azért; ha van „kenyér”, akkor meg azért, hogy több legyen. Ugyanakkor milyen döbbenetes, hogy milyen nehezen ér el bennünket az, ami túlmutat ezen a világon, éppen azért, hogy megáldja ezt a világot. Mennyire nem értjük az Úr szavát, mennyire nem bízunk ígéreteiben és hatalmában! (9) Pedig minden nap az Úr kegyelme; „kenyérszaporítási” csoda, bőséges maradékkal (5–10).
– 3. Minden igehirdetés és hitbéli keresztyén bizonyságtétel, mint az Úr szava, arra emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztus feltámadott, ezért „több az élet” (Lukács 12,23). Isten a mindennapi kenyerünkről is gondoskodik, és megóv bennünket a gonoszság és a paráznaság minden formájától, annak dagadó kovászától; hogy aztán fogékonnyá legyünk az Ő Lelke által Jézus Krisztus megváltó evangéliumára. Csak Ő végezheti el ezt a csodát, Őtőle való fogékonysággal (11–12).
1Mózes 50
