JÉZUS A TENGEREN JÁR.

– 1. Ments meg, Uram! Közös kiáltásunk ez, amikor már messze eltávolodtunk a parttól, amikor már nem lehet visszafordulni, amikor már csak előre lehet „hajózni” (24). Közös kiáltásunk ez, amikor „beesteledett” (23), amikor „hullámok rémítenek” (394. dicséret 2. verse), amikor „ellenszelünk” van (24), amikor a „rémek és más idegen hatalmak kísértenek” Urunk megpillantása helyett (26). Közös kiáltásunk ez, amikor Péterhez hasonlóan fogadkozunk, meg Jézusra és a hitünkre hivatkozva látványosan „nagyzolunk”, „vízen járunk”, majd kiderül, hogy gyenge emberek vagyunk és süllyedünk (28–30).

– 2. Ments meg, Urunk! Így kell kiáltanunk: mert nem könnyebb, hanem nehezebb lesz az ember élete, ha Jézus Krisztussal jár; de boldogabb, szebb lesz az ember élete: és csak így lehet élni, csak így érdemes élni! Az Urat követve Isten akarata a mérce, még több a kísértés, még nagyobb a harc, de ez a harc a hit harca! (1Timóteus 6,12) Tehát kiáltanunk kell, hogy megmentsen minket az Úr! Kegyelmi állapot, hogy kiálthatunk!

– 3. Ments meg, Urunk! Nem vízen járni kell, hanem Jézushoz fordulni kell, Őt követni kell és lehet, az Ő kegyelméből. Ez nagyobb csoda még a vízen járás csodájánál is. Jézus Krisztust követve hűen „járunk az élet vizein”, és soha nem veszhetünk bele abba; még akkor sem, ha egyszer majd „itt” elnyelnek a habok (28–31).

– 4. Bízzunk az Úrban, ne féljünk! (27) Kiáltsunk Őhozzá segítségéért, ha süllyednénk! (30) Ő kezet nyújt, hitet ajándékoz és megerősíti gyenge hitünket (31).

1Mózes 45