FELTÉTLENÜL KELL LÁTSZANI?

– 1. Minket, akik rendszeres kegyességi életet élünk, így ez életünk legfontosabb, éltető ritmusa, folyton kísért az, hogy ebben látszódjunk, ebben legyenek „sikereink”, vagyis ezt vegyék észre mások, és kellőképpen értékeljék. Bizony értékeljük is egymást ezen a területen, ami csak gerjeszti ezt a kísértést: „az komoly, hívő ember, a másik meg még csak úton van”. Ilyet is hallottam már, valakire utalva: „annak a hite csak ezüst, még nem arany”. Persze ugyanez felekezetek között is „működik”, el egészen odáig, hogy egyik felekezet a másik kegyességét nemcsak minősíti, hanem akár le is hitetlenezi a másikat.

– 2. Jézus Krisztus kijelentése sokkal többről szól, mint pusztán a magamutogató, öncélú, kirakatkegyesség és látszatkeresztyénség kritikájáról. Arról is persze! Amikor egymás előtt illendően viselkedünk, de mi van odahaza? Amikor kürtöltetünk magunk előtt, akár adományokat gyűjtve is. Vannak olyan tragédiák, amelyek után szinte versenyezünk az adományosztásban, a segítségben, annak hírül adásában. Tudjuk, hogy ez a világ csak így működik. Urunk nem is akar bennünket kivenni a világból, de megőriz bennünket abban a gonosztól (János 17,15), annak kísértéseitől, hogy mindenkor tudjuk, hol a határ. Ma mindenki úgy gondolja, legalábbis a kegyesek közül – Isten Igéjére hivatkozva – mindenki azt gondolja, hogy ő jót tesz, ő csak ad, neki igaza van. Ezért a kürtöltető világ hangzavarába mi is beállunk a saját kürtjeinkkel. Jézus int: Vigyázzatok!

– 3. A mi Urunk azonban ennél sokkal többet hangsúlyoz itt. Isten ismer, lát, tud rólunk, szeret, megváltott, az övéi vagyunk. A jutalmunk – Őbenne – már készen van. Tegyük csendes hűséggel, reménységgel és bizonyossággal a dolgunkat. Ennyi elég. Nem kell direkt látszani! Nem kell minden radaron feltűnni! Nem szabad „a verseny” halálos sodrásának még a közelébe se állni. Ne álljunk be a kürtöltetők sorába!

1Mózes 16