– Józsué megöregedett, és mindvégig az Úr ügyében járt. Nem feltétlenül az az áldott ember, aki megöregedhet e-világban. A hosszú élet önmagában nem érdem. Az az áldott ember, aki az Úr ügyében jár, alázatos hűséggel; bárhol végzi is feladatát (1).

– Józsué mindvégig az Úr ügyében járt, de nem végzett… A szolgálatunk soha nem kész. Mindig valaki munkájába álltunk be, és valakinek átadjuk majd azt. Sok volt még a feladat, amikor Józsué megöregedett, az ország jó részén még kánaániak laktak. Egyszer egy gyülekezetet váltó lelkésztől hallottam, hogy ő azért szolgál új gyülekezetben, mert az előző helyén már végzett. Nem értettem, miről beszél.

– Józsué tudta, hogy nem végzett. Azt is hálaadó szívvel fejezte ki Józsué, hogy amit elvégezhetett, azt is az Úr kegyelme által végezhette el, hiszen az Úr cselekedett általa (3). Isten beteljesítette ígéretét (14).

– Józsué tudja, hogy nem végzett, ezért intette népét, hogy vigyázzanak (11), és legyenek hűségesek az Úrhoz, valamint mindahhoz, amivel az Úr megajándékozta őket. Látta népe gyengeségét, kísérthetőségét. Ezért kérte népét Józsué, hogy inkább ne keveredjenek az ottani népekkel, minthogy hűtlenné legyenek Urukhoz, örökségükhöz, mennyei kincseikhez (6–8).

– A világ legnehezebb kérdése ez: hogyan szerethetem a másikat úgy, hogy közben ne adjam fel hitemet, a rám bízott értékeket, saját magamat. Amikor elkülönülünk másoktól, akik számos módon „idegenek” számunkra, akkor azzal soha nem azt fejezhetjük ki, hogy a másikat nem szeretjük, netán megvetjük. Ilyet soha nem tehet a krisztusi ember! Hiszen a mi Urunk is mindig az embert nézte. Aki azonban hitében gyenge, az inkább maradjon „zárt”, minthogy hűtlenné legyen. „Nyitott” csak erős hitű ember lehet, aki hitével „megtermékenyíti” környezetét. Az Úrhoz hűtlen és önfeladó nyitottság öngyilkosság, halál és pusztulás (16). A mi Urunk azonban életet akar ajándékozni a világnak (János 3,16), rajtunk keresztül sokaknak.

Efezus 6,1–4