– Ebben az ószövetségi történetben úgy ragyog fel a feltámadott és életet ajándékozó Krisztus evangéliuma, mint pocsolyában a napsugár. Józsuénak ki kellett volna irtani a gibeóniakat, a mózesi törvény szerint (5Mózes 7,1–2). Isten akarata azonban éppen ezzel a történettel írta felül a mózesi törvény ide vonatkozó részét, hogy a feltámadott Jézus Krisztusra, az élet Urára mutathasson, és Isten eredeti, éltető szándékára (16–17).

– Ki kellett volna irtani a gibeóniakat, de nem koncolták fel őket, nem bánthatták azokat, mert eskü kötötte Izráel népét, hogy meghagyja a gibeóniták életét. „Életben hagyni, nem bántani, nem felkoncolni, hanem éltetni!” Ez az Isten akarata. Ezt jelentette ki nekünk húsvétkor (18–20). 

– Aki életben maradt, aki megmenekült, az hálával szolgál Isten népének közösségében. A gibeóniakat nem bántja, hogy ők örökre a favágói és vízhordói feladatokat kapták meg. „Alantas” feladat ez? Legfeljebb fárasztó, de életfontosságú szolgálat.  Nem is beszélve arról, hogy ők lehettek majd az Úr háza oltárának favágói és vízhordói is (22–27). A gibeónitákat, hazugságuk miatt, átkozottnak nevezik (23). Az emberi átkot azonban mindig leveszi az Úr megváltó szeretete. A feltámadott Jézus Krisztusban ennél sokkal nagyobb dolog történt velünk: Isten levette rólunk a törvény, a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmának átkát.

Lukács 24,1–12