– Isten mégiscsak kiszabadítja hűtlen népét, mert az Ő népe (8). Isten önmaga dicsőségéért cselekszik népéért, hiszen Isten dicsőségét nem káromolhatják a világban, még saját népének engedetlensége miatt sem.

– Gyönyörű a fokozás Isten értünk való cselekvésének ajándékaiban (7): Ő kiszabadít egy konkrét bajból (8). De az Isten ennél sokkal többet tesz népéért: megváltja őket (9). Ézsaiás folyamatosan hangsúlyozza a megváltás isteni ajándékát; valamint a szabadulás és a megváltás közötti különbséget. Az egyik egy adott, szorult helyzetből vezet ki, mint például az Egyiptomból való megmenekedés (11–13); a másik pedig örök és hiánytalan megoldás Isten népe számára. Isten a kettő ajándékának együttesében hordozza népét (9). Ennek valósága Jézus Krisztus. Isten maga áll helyt népéért, nem egy angyal, vagy követ (9).

– Isten szabadító és megváltó cselekvésének másik oldala az Ő jogos ítélete, haragja (1–6). Ahol kiteljesedik az Isten országa, ott megítél az Úr minden bűnt. Így áll helyre az isteni rend, amely számonkér és eltöröl minden istentelen és másokat megnyomorító vétket. Ez csakis az Ő illetékessége, senki másé. Csak a kegyelem oltalmában lesz menekvés. Az ítéletben mindenkinek magának kell számot adni Istennek életéről; valamint arról, amit a másik ellen elkövetett (Róma 14,12). Egyikünk sem állhat meg itt, az Isten kegyelme nélkül. Akik Isten népét bántották, azok bizonyosan nem állhatnak meg, megtérés nélkül az Úr előtt.

– Gyönyörű, őszinte, bizonyosságra vágyó „miért” kérdésekből fakadó könyörgéssel zárul a szakasz (63,15–19). – Miért engeded, Uram, hogy letérjünk utadról? – Miért engeded, hogy ellenségeid tapossanak minket? – Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál! (63,19) – Bizony, Ő szétszakította az eget, és leszállt!

Lukács 8,26–39