– Isten szava a valóságos helyzetünkre, és az abból megszabadító egyetlen valóságos megoldásra figyelmeztet bennünket.

– Mi azonban, ameddig csak lehet, nem akarunk szembesülni azzal a tényleges valósággal, amiben élünk. Ezért mondták akkor is a prófétának, hogy hagyja abba dörgedelmes szavait, és szépeket mondjon nekik, hízelkedő dolgokat, kedvükre valókat, és ne a valóságot (10). Isten helyett bálványokban, e-világi hatalmakban bízunk, mint ahogy Isten népe Egyiptomtól várt segítséget (1–7). Hit helyett illúziókra alapozunk (11). Isten szava, Igéje, ígérete helyett emberekben reménykedünk (12).

– A megtérés nem más, mint teljes ráhagyatkozás a megváltó Isten igazságára és szeretetére. A megtérés: Istenhez fordulás, bizalom az Úrban, amelyből békesség fakad. Csak ez segíthetne rajtunk (15). Eddig üres hiábavalóságokra építettünk (7); roncs kerítéseknek dőltünk, amelyek kidőltek, és gyalázatos mélységekbe jutottunk (12–14); megszégyenültünk, csalatkoztunk (3–5).

– Áldott legyen az Isten, hogy idejében, kegyelmesen és valóságosan magához vont bennünket! (18) Áldott legyen az Isten, hogy látjuk a valóságot, a halál árnyékának völgyében járva; de megtapasztaltuk az egyetlen valóságos szabadítást, Jézus Krisztusban! Ezért a valóságot látva sem csüggedünk, mert hit által többet látunk. Egyébként a megtérés, az Istenhez fordulás valóban Isten cselekvése, kegyelmi ajándék. Ugyanis enélkül pillanatok alatt beszippant bennünket a valóság csábítása, vagy reménytelensége. Az is kegyelmi ajándék, hogy az Úr mindig küld emberi eszközöket, akik által szabadító kegyelmét ténylegesen megtapasztalhatjuk.

Jelenések 17