– Szánalmas az életünk! Szánalmas az én életem és szánalmas a te életed is; mindenkié, minden emberé, minden népé, Isten népéé is. Szánalmas még az is, ahogy tiltakoznál a megállapítás ellen, netán kikérnéd magadnak. Szánalmas, amiket művelünk. Szánalmas, amiket művelünk, mindenkor, mindenhol (8).

– Nem kell semmi! Itt mindennek ára van. Csak az Úr szánalma kell! Az Ő szánalma nem lesajnáló szánalom, hanem bűnt, halált, gonoszt legyőző irgalom. Az Úr szánalma, mindig megújuló, felfrissülő, népét soha el nem engedő kegyelmének forrása.

– Ez a szánalom megindul engedetlen életünkön (8–9). Ez a szánalom újra és újra próbálkozik népével: kézen fog, magához emel, mint atya a gyermekét; int, de akkor sem mond le rólunk, ha mi még mindig távolodással válaszolunk az Ő mindenkori közeledésére (1–7).

– Áldott ígéretünk van, amit az Úr irgalmas elhatározása nem változtat meg: végül az Urat fogjuk követni, mert az Ő hatalma kiemel szánandó életünk vergődéséből (11).

1Timóteus 6,11–21

301. dicséret