Nincs élet iga nélkül. Illúzió, hogy létezik szabadság. Az igába szorított élet lehet egyedül szabad élet: rendben, keretek között, munkában, mások számára is hasznosan.

– Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy ki teszi ránk az igát, és miért, milyen igát… A hitetlenség kínzó igája nem más, mint a gürcölés igája, a fogság igája. Lehetünk mélyszegény, kiszolgáltatott rabszolgák, vagy látványos jólétben gürcölő alkalmazottak, vagy még többért és többért ügyeskedő vezetők; – valójában halálos igát kényszerítünk egymásra, amely annak nyakán is ott van már, aki láthatóan a másikra helyezi a hétköznapi igát (11).

– Hóseás arra az igára emlékezik vissza, amit az Úr tett saját, megszabadított népére. Ebben az igában nem kötötték be a cséplő üsző száját, aki nyugodtan ehetett, miközben áthúzta a cséplőszánt a gabonán. Ez az iga, az Úr igája, gyönyörűséges, terhe könnyű, áldása nagy (Máté 11,30). Amint lerázzuk magunkról az Úr igáját (1–4), marad a súlyos, halálos emberi iga, amit egymásra rakunk, miközben megszakítjuk egymást a gürcölésben, és az életnek, a munkának, a szolgálatnak soha nem az áldását, hanem csakis annak átkát tapasztalhatjuk meg (D. Bonhoeffer). Ez az iga, Isten jogos ítéleteként van rajtunk (5–11), csak a megtérés oldja fel azt.

Bizonyosságunk az, hogy a bűn és a halál terhes igáját levette rólunk a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadása által. Reménységünk pedig abban van, hogy Isten országának teljességében, amikor Isten lesz minden mindenekben (1Korinthus 15,28), megtapasztaljuk majd az élet teljességét. Addig kell az iga.

1Timóteus 6,1–10

296. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.04. 04:00 komment

süti beállítások módosítása