– Nagy a baj! Riadó! (8) Minden szinten hűtlenség és halálos konfliktusok…

– Isten népe „megcsalta” kiválasztó, teremtő, megtartó Urát, és idegen istenekkel, vallási szokásokkal paráználkodott. Mintha a máról, rólunk írt volna Hóseás: hiszen korunkban már az önimádat, a határtalan szabadság, szinte vallásos kultuszként váltotta ki az élő hitet és az Isten népéhez tartozás bizonyosságát, tartását, örömét, kultúráját (7).

– Ahol elhagyják az Urat, ott gazdátlan prédává lesz az élet, kiszolgáltatva „mindenféle szélnek”. A vezetők, a papok, a nép minden tagja egyként hűtlenné lettek; istentiszteletük hiteltelenné, életük pedig tisztátalanná (1–7).

– Isten népe nemcsak Istenét hagyta el, hanem a népen belül egymást is elhagyták. Isten népe kettészakadt: északra és délre, Izráelre és Júdára. Egymás ellen támadtak, és idegen hatalmakhoz fordultak segítségért, hogy saját testvéreiket legyőzzék. Ez a nyomorúság eleven. Emberileg nincs ennél lentebb… Izráel (Samária, Efraim) Szíriával szövetkezett, Júda pedig a nagy Asszíriához futott oltalomért, az Úr helyett (Kr. e. 734–733). Miközben a testvérek belekaszáltak egymásba, a nagy Asszíria fokozatosan elfoglalta az északi országrészt, Izráelt (Kr. e. 722).

– Isten, a történelem Ura, és saját népe Ura; mindenekor! Isten feldühödött oroszlánként támad hűtlen népére (14). Az Úr dühe az egyetlen, amely, ha széttépne is (13), azért teszi, hogy új életre támasszon fel. A miattunk, értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztusra tekintsünk! Az Úr azért hoz ránk nyomorúságot, hogy végre csakis Őutána vágyódjunk, Őhozzá folyamodjunk (15); és bűneinket belátva, megbánva végre csakis Őt keressük, mint életünk egyetlen gyógyítóját (13). Az Úrban adatik végre tiszta istentisztelet és igaz emberszeretet. Ez nem egy prófétai sablon! Ez Isten Igéje! Ez az egyetlen megoldás.

1Timóteus 1,12–20

108. zsoltár