– A hűség manapság minden tekintetben megkérdőjelezett erény. Éljünk magunknak és a jelennek. Ezen túl nem kell ragaszkodni senkihez és semmihez. Aki hűséges az régimódi, merev, nem képes megújulni; sőt, ragaszkodása akár akadálya is lehet valamiféle „haladásnak”. Többen említik azt, hogy a hűséges ember veszélyessé lehet, mert egy határon túl ragaszkodni valamihez, valakihez, olyan konokká torzíthat, amely saját magunkra és másokra nézve is nagy teher.

– A hűség esetében azonban a fentiek csak eszmefuttatások. A hűség kapcsán elsősorban nem ezekről van szó. A hűséget mindig az minősíti, hogy kihez, mihez kapcsolódik. Az a hűség, amely megérdemli ezt a nevet, az soha nem lehet terhes, konok, veszélyes; hanem csakis áldott és nélkülözhetetlen. Hűség nélkül nincs élet, mint ahogy kénytelen vagyok hűséges lenni a levegővételhez, egyébként meghalok. A hűség nem erkölcsi kérdés. A hűség alapvető életfeltétel. Éppen ezért, a hűséget mindig a minket teremtő és megváltó, egyetlen, élő Istennel kapcsolatosan értelmezhetjük: – Hűtlenek vagytok, mert hátat fordítottatok az Úrnak! (2) – mondja a próféta. Őhozzá, az örökké hűséges Istenhez való hűségünkből fakad minden áldott, másokat is megáldó hűség.

– Aki a fentiek értelmében nem hűséges, azaz hűtlen, az nemet mond Istenre, életre, irgalomra, népre, a rábízott másik emberre. Hóseás gyermekeinek jelképes nevei ezt hirdetik (6; 9). Hóseás, a minden tekintetben hűtlen északi országrész prófétája volt, egészen az asszírok támadásáig (Kr. e. 750–722). Nyomorúságos idők voltak azok, sok kínnal és fájdalommal. Akárcsak a maiak. A hűtlenség mindig nyomorúsággal jár. A hűtlenség sohasem lehet valami új kibontakozása.

2Thesszalonika 2,1–12

46. zsoltár