ÚRVACSORA

– 1. Jézus vette a kenyeret, megtörte, és áldást mondva odaadta tanítványainak; majd vette a poharat, hálát adott, és tanítványainak adta. A mozdulat a páskavacsorán gyakorolt szertartásos mozdulat volt, a közös étkezés után, a családfő részéről. Így emlékeztek az Isten múltbeli, szabadító tettére, amikor népét kihozta Egyiptomból, valamint így adtak hálát Isten szabadító szeretetéért (22–23).

– 2. Jézus azonban magyarázatot fűz a megszokott mozdulathoz: – Vegyétek, ez az én testem! (22) – Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik! (24) A múltbeli esemény a jelenben ható, új értelmet nyert. Isten nemcsak egykor, egy konkrét nyomorúságból szabadította meg népét, hanem egyszer és mindenkorra megszabadítja őket, egyszülött Fia, Jézus Krisztus által. Az Úr ma is táplál bennünket, szabadító, megváltó, örök életet ajándékozó Igéjével és jelenlétével. A testi táplálék fontos, de újra megéhezünk és halálra éhezünk meg: örök élet, üdvösség, valódi megoldás kell. Van megváltás, mert ahogy Jézus odaadta a kenyeret és a bort a tanítványoknak, Ő úgy ajándékozta oda halálán és feltámadásán keresztül nekünk az üdvösséget: Önmagát odaadta értünk, azzal együtt mindent.

– 3. Jézus szavai a múltbeli eseményt szabadítóan elevenné teszik a jelenben, és bizonyosságot adnak a jövőre nézve. A mi Urunk Isten országának mennyei valóságáról beszél, ahol halála után helyet készít övéinek. Van örök élet, olyan konkrét valóságként, mint ahogy kenyeret eszünk és bort iszunk (25).

Bírák 9,1–21

251. dicséret