„Egyházi emberek” közül sokan nem hiszik a feltámadást, az örök életet. Pedig „ezek” nagy része gyülekezetekben buzgólkodik, akár tisztséget is vállal. Beszélgetések során gyakran elkottyantják hitetlenségüket, vagy próbatételek idején kifakad belőlük hitünk eme legfontosabb tartalma kapcsán a kételkedés, a bizonytalanság vagy a teljes tagadás. A legfélelmetesebb azonban az, amikor általam komoly hívőnek gondolt emberekről derül ki ugyanez. Mondjuk az Apostoli Hitvallás ide vonatkozó passzusát, és közben tagadjuk, amit megvallunk?

A szadduceusok – koruk tudós, értelmiségi csapata – nem is titkolják, sőt egy agyafúrt kérdés által jelzik Jézusnak, hogy nem hiszik a feltámadást (18–23). A részletekre való rákérdezés, a „miként lesz odaát” feszegetése eleve a hitetlenségről árulkodik, hiszen ennek a „hasadt” világnak elemeiből összerakva, emberi értelemmel akarja megragadni azt, amit csak hit által lehetséges befogadni.

Az örök életbe vetett kételynek számos változata van; nem is tudom felsorolni. Ha nincs örök élet, ha nincs feltámadás: mi marad akkor nekünk? Vagy e-világban akarunk mindent, így önzően felzabáljuk egymást és kiszipolyozzuk a lakott földet, mert akkor együnk és igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk (1Korinthus 15,32). Vagy a másik véglet szerint halál utáni megsemmisülést akarunk, mert ennyi elég volt a létezésből. A két véglet között minden előfordul.

Merészeljük-e komolyan venni a kijelentést, miszerint Isten nem a holtak, hanem az élők Istene? (27) Ellenkező esetben nem ismerjük el az Írásokat, és nem ismerjük Isten hatalmát sem (24). Olyan az örök életet ennek a világnak dimenzióiból megragadni, saját értelmünkkel és bölcsességünkkel „kóstolgatni”, mintha egy hatalmas, szeméttel és sittel teli konténert a saját erőnkkel akarnánk megmozdítani. Lehetetlen. De jön a hidraulikus autó, és játszi könnyedséggel emeli a magasba. Tévedünk, ha nem adunk hitelt az Írásoknak, és nem merjük az Isten hatalmára bízni magunkat (24).

Ez a bizalom kegyelem. Ha az élet kínjai meg is ingatnak bennünket, tudunk-e könyörögni Urunkhoz, mint a beteg fiú édesapja tette: Hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemen? (9,24)

Bírák 5

77. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.06.30. 04:00 komment

süti beállítások módosítása