– 1. Személyes ez a zsoltár (1). Húsvét örömhíre csak személyesen tapasztalható meg. Jézus Krisztus feltámadott, legyőzte a halált, megváltotta a halandó embert a bűn zsoldjától (Róma 6,23).

– 2. Ez az Isten az, aki nemcsak szól az emberhez, hanem megszólítja az embert (4).

– 3. Ez az Isten nemcsak megszólított minket, hanem szavával utat mutatott nekünk (5). Ez az Isten szólt, de úgy, hogy meghallotta a mi szavunkat, kiáltásunkat, és arra válaszként bátorított minket az Ő szavával (3). Erre csak az Úr képes. Ha az ember szól, az csak a saját szavát hallja, és azzal leüvölti a másikat, nemhogy meghallaná embertársa szavát (Barth, Ember és embertárs). Ez az Isten mennyei felségéből lehajolt érettünk, megalázottakért, szorult helyzetben senyvedőkért, ellenségek között viaskodókért (6–7).

– 4. De az Úr ennél is sokkal többet tett értünk. Jézus Krisztus evangéliumát ennél szebben nem lehet kifejezni: Az Úr javamra döntötte el ügyemet. Örök, megtartó szeretetével vett körül minket, mert nem hagyta cserben alkotásait (7–8). Az Úr úgy segít meg, hogy megvált.

János 20,1–18

356. dicséret

Április 21. – Húsvét – A teljes igemagyarázat

(8) „Az Úr javamra dönti el ügyemet…” (Zsoltárok 138)

Személyes ez a zsoltár.

Húsvét örömhíre csak személyesen tapasztalható meg.

Jézus Krisztus feltámadott, legyőzte a halált, megváltotta a halandó embert a bűn zsoldjától (Róma 6,23).

Ez az örömhír teljes szívünket átjárja.

De ez az örömhír nem arra késztet, hogy személyes hitünk „önálló kegyes útra” indítson minket, hanem odakerget az Úr templomába, egyházába (2), amit megelevenít magasztalásom (1).

Ez az Isten az, aki nemcsak szól az emberhez, hanem megszólítja az embert (4).

Örömükben pedig magasztalják az Urat azok, akik meghallották az Úr szájának mondásait, mert az élő, személyes Isten felismerésének boldogsága mindent betölt (5).

Csak „gyarló”, emberi módon lehet szemléltetni ezt az emberfeletti csodát.

Olyan ez a felismerés, mint amikor az ember szerelmes lesz. Abban a pillanatban ez a tapasztalat mindent felülír.

Nem a szerelemhez hasonlítjuk ezt a felismerést, hanem annak mindent felülíró következményeihez.

Bár legitim kép, hogy Isten szerelmes levele az emberiséghez, maga Jézus Krisztus; – ezért a napi Igéket is úgy kell olvasnunk, mint egy szerelmeslevelet (D. Bonhoeffer).

Egy neves ember, aki engem soha nem ismert előtte; – az egyik igehirdetés után megvárt, odajött, hogy megköszönje az igehirdetést; – majd úgy ölelt át és puszilt meg, mintha mindig ismert volna.

Semmi mesterkéltség nem volt ebben. A mesterkélt hamisság és az őszinte öröm megkülönböztetésére már van szemem.

Valójában nem nekem szólt az ölelés, az öröm, a köszönet; – hanem az Úrnak.

Őt magasztaltuk mindketten, hogy megszólított minket.

Ez az Isten nemcsak megszólított minket, hanem szavával utat mutatott nekünk (5).

Ez az Isten szólt, de úgy, hogy meghallotta a mi szavunkat, kiáltásunkat, és arra válaszként bátorított minket az Ő szavával (3).

Erre csak az Úr képes.

Ha az ember szól, az csak a saját szavát hallja, és azzal leüvölti a másikat, nemhogy meghallaná embertársa szavát (Barth, Ember és embertárs).

Ez az Isten mennyei felségéből lehajolt érettünk, megalázottakért, szorult helyzetben senyvedőkért, ellenségek között viaskodókért.

Az emberi bűn nyomorúsága éppen ez: megnyomorítjuk egymást.

A fennhéjazó, gőgös élet e nyomorúság „csúcsa”, ahonnan le lehet zuhanni.

Kegyelmi állapot, ha valaki úgy zuhan innen, hogy nem zúzza magát halálra, és élete nem vész kárba, hanem „csak” megalázottá lesz, az Úrhoz kiált, ahová lehajol érte az Isten (6–7).

De az Úr ennél is sokkal többet tett értünk.

Jézus Krisztus evangéliumát ennél szebben nem lehet kifejezni: Az Úr javamra döntötte el ügyemet.

Örök, megtartó szeretetével vett körül minket, mert nem hagyta cserben alkotásait (7–8).

Az Úr úgy segít meg, hogy megvált.

A zsoltár látomása, hogy eljön az az idő, amikor a föld minden királya az Urat magasztalja majd, vagyis minden ország, minden nép elismeri egykor, hogy ennek a világnak van élő, személyes Istene (4).

Arra nézve is van kijelentésünk, hogy mikor lesz ez (Filippi 2,11).