ELKÜLÖNÜLÉS, VAGY NYITÁS?

– 1. Isten népe kiválasztott nép. Ebben van szentsége. Isten elkülönítette népét a maga számára. Ez az elkülönülés egyben a hitben való erősödés áldott lehetősége. Minden istentiszteleten, minden „keresztyén alkalmon” Isten népe „elkülönül”, hogy Isten színe előtt, az Ő Igéje és Lelke által, az Úrral és egymással közösségben, egymás hite által épüljön.

– 2. Ugyanakkor Isten népének, a missziói parancs szerint küldetése van a világban (Máté 28,18–20). Hirdetnünk és élnünk kell Jézus Krisztus evangéliumát, akiben az ószövetségi ígéretek beteljesedtek. Az elkülönülést tehát követi a világ felé való odafordulás.

– 3. A rendszeres elkülönülés, a hitben való erősödés; – valamint a teológiailag helyesen értelmezett missziói nyitás; – a keresztyén élet és szolgálat szívverése. Az egyik az evangélizáció, a másik a misszió. Igeszakaszunk hangsúlyozza, hogy a nehéz és ellentmondásos helyzetekben, az újrakezdés időszakában, hitünk mélypontjain, vagy az ezernyi kísértés korszakaiban az elkülönülésre lehet inkább szükség. Nyitni az nyithat, akinek szilárd a hite. Ugyanakkor a tartós elkülönülés: a hitben való kiskorúság jele. Isten népe így nem töltheti be küldetését.

János 9,18–23

242. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az elkülönülés nemcsak szószerinti értelemben fogalmazható meg.

Az elkülönülés jelenthet bátor hitvallást, tanúskodást arról, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (János 14,6).