Jeremiás földet vásárolt a pusztulásra érett város mellett (25). Isten parancsára tette ezt, mert Isten reményteli jövőt ígért neki, és általa népének: visszahozom, biztonságban laknak, hűséges népem lesznek örök szövetségben, megtapasztalják a jót, szántanak, vetnek és állatokat tartanak (36–44). Nagyon szép! De igen keveset adna az Isten, ha csak ennyit adna. Ez nem lenne Istenhez méltó. Megszabadulunk, és de jó lesz nekünk ebben a világban: eszünk és iszunk, más népek szeme láttára. Isten ennél sokkal többet gondolt rólunk. Noha az evés és az ivás, a jólét fontos, az Isten országa nagy vacsora (Lukács 14,15–17). De mégis, ez a kép is sokkal több a puszta itteni jólétnél. A jólétben még nem oldódik meg semmi, hanem újabb démonok ébrednek fel az emberben. Jézus Krisztus által nekünk a mennyben van polgárjogunk (2Korinthus 5,1). Mennyi polgárként élünk már itt is, a Jézus Krisztusban. Van reménységünk, netán bizonyosságunk? Úgy látom, mindent itt, most, azonnal akarunk, lehetőleg minél többet, még az egyházban is.

2János

485. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az ószövetségi reménység erre a világra nézve hangsúlyozza az Isten által készített szabadulást.

Jeruzsálem fegyver, éhínség és dögvész által veszik el (24). Elbeszélhetetlen kínokat él meg a város lakossága.

A próféta eközben magasztalja Isten nagyságát, igazságosságát, hiszen úgy bánik mindenkivel, ahogy azt megérdemli (17–19). Ezért hozta Isten a csodáit megtapasztaló és mégis hűtlen népére az ítéletet (26–35), és annak városára, Jeruzsálemre is (20–24).