A REMÉNYSÉGRŐL…

– 1. A hívő ember nem keseredhet bele a megoldhatatlan jelenbe, hanem az adott keretek között mindig teszi, amit éppen az Istennek kedves módon tehet, hűséggel hitéhez, övéihez, miközben áldássá lesz mások számára is. Az adott kereteket mindig áthatja a reménység.

– 2. Nem győzhet le bennünket a világban tapasztalható gonoszság, hazugság, valamint az a tény, hogy ma már mindenhol, mindenki mondja a magáét, és a hangzavarban, mintha halkabb lenne az élő Istenbe vetett hit hangja. Ha csak a magamét mondom, hamis próféta vagyok! Isten embere nem a magáét mondja, noha az általa hirdetett üzenet az övé lett (8–9).

– 3. Ezt a reménységet nagyon el kell kérni, mert bizony emberileg vannak reménytelen helyzetek, ahol szó szerint már nem értelmezhető az, hogy ide visszahoz bennünket az Úr. A reményteljes, romolhatatlan jövő a feltámadott Úrban van, véglegesen soha nem itt, hanem mindig odaát. Ezt ki kell mondani (10–14). A reményteljes sorokat követő, eddigi összefüggéstől idegen, ítéletes prófécia erre is utalhat (15–19).

1János 3,1–12

282. zsoltár

Hozzáfűzés az Igemagyarázathoz

A bevezető versek az első Kr. e. 597-es fogságba vitelre utalnak.

Cidkijjá helytartó hivatalos küldöttséget meneszt Babilonba, az ottaniakhoz, egy levél kíséretében.

Ez a levél olyan fontos üzenetet tartalmaz, a reménység hangján, amelyet a teljes Biblia hangsúlyoz.

A „Jekónjá”, „Konjáhú” nevek, Jójákin királyra utalnak.

Jósiásnak két fia volt, Jóáház és Jójákim. Jóáházt, miután apja elesett az egyiptomiak ellen vívott Megiddói csatában (Kr. e. 605), pár hónapos uralkodás után az egyiptomi fáraó vitte magával és testvérét Jójákimot helyezte a trónra.

Jójákin követte őt, szintén pár hónapig, amikor Babilonba hurcolták népének egy részével együtt, Kr. e. 597-ben. Nekik szól Jeremiás ma olvasott levele.

Helyére Cidkijját ültette Nebukadneccár, babiloni király (1–3).

Mi az Istennek kedves, ha az Ő gyermekei egy számukra idegen világban kénytelenek élni?

– Építsenek házakat, ültessenek kerteket, házasodjanak, szaporodjanak és ne fogyjanak!

– Dolgozzanak, és fáradjanak annak a helynek a jólétén, ahol élnek! (4–7)

– Vagyis reménységben éljenek!

– A többit pedig majd Isten megcselekszi, akarata és jótetszése szerint, az nem rájuk tartozik.