JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz…
– 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte. A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19). Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink nyomorúságát kéri számon rajtunk az Úr: „…ezen a helyen…” (3). Ha mindenki a saját „házát” igazgatná (1Timóteus 3,5), és nem a másik bajába kotnyeleskedne folyton, sokszor ezzel is a másik nyomorúságát fokozva; – bizony Istennek kedves, áldott hely lehetne ez a világ.
– 2. Ehelyett, a bűnök következményeként, büntetéseként: – romok mindenütt; – még a legnagyobb jólét mögött is; – mint ahogy rommá lett a júdai királyi ház libánoni cédrusokból épített palotája; – és rommá lett az egész Jeruzsálem. Romos még ma is. Romok, megoldhatatlan konfliktusok, sikertelenségek, elkorcsosult életek; – vagyis áldatlan állapotok (20–30). Kérdezik is a népek, ránk nézve: Mi a baj velünk, hogy így jártunk? (6–8)
– 3. „Felépülés” csak a karácsonykor született Úr Jézus Krisztusban lehetséges, aki feltámadott, és aki minket is kihoz a hitetlenség halálából. Urunk, Jézus Krisztus, könyörülj, adj üdvösséges „felépülést”!
Zsidók 12,18–29
80. zsoltár
december 23. – A teljes igemagyarázat
(30) „…sikertelen az élete…” (Jeremiás 22,13–30)
Összegezzük a kortörténeti hátteret.
Jósiás király halála után, a „háttérben” Babilon átvette az uralmat Asszíriától (Kr. e. 626–612), megregulázta Egyiptomot (Kr. e. 609), feldúlta Jeruzsálemet, és három hullámban elhurcolta Júda lakosait (Kr. e. 605; 597; 587), hűbéres királyokat hagyva maga után.
Jósiás idősebb fiát, Jóáház királyt (más néven: Sallum királyt) még az Egyiptomiak hurcolták el Kr. e. 609-ben, és a „kaméleon” Jójákimot, Jósiás másik fiát helyezték a trónra, aki hol Egyiptomhoz, hol Babilonhoz húzott, amíg a „meccs” el nem dőlt.
Jójákin (Jójákim fia) megadta magát Babilonnak (Kr. e. 597).
Cidkijjá (Jójákin nagybátyja) és Gedaljá ugyanezt tették (Kr. e. 587–ig).
JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz…
– 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte.
A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19): – hatalommal való visszaélés; – jogszolgáltatás igazságszolgáltatás helyett; – elesettek elhanyagolása, kihasználása, nyomorgatása; – ártatlan vér ontása...
Fontoljuk meg!
Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink nyomorúságát kéri számon rajtunk az Úr: „…ezen a helyen…” (3).
Ha mindenki a saját „házát” igazgatná (1Timóteus 3,5), és nem a másik bajába kotnyeleskedne folyton, sokszor ezzel is a másik nyomorúságát fokozva; – bizony Istennek kedves, áldott hely lehetne ez a világ.
– 2. Ehelyett, a bűnök következményeként, büntetéseként: – romok mindenütt; – még a legnagyobb jólét mögött is; – mint ahogy rommá lett a júdai királyi ház libánoni cédrusokból épített palotája; – és rommá lett az egész Jeruzsálem.
Romos még ma is.
Romok, megoldhatatlan konfliktusok, sikertelenségek, elkorcsosult életek; – vagyis áldatlan állapotok (20–30).
Kérdezik is a népek, ránk nézve: Mi a baj velünk, hogy így jártunk? (6–8)
– 3. „Felépülés” csak a karácsonykor született Úr Jézus Krisztusban lehetséges, aki feltámadott, és aki minket is kihoz a hitetlenség halálából.
Betegek vagyunk!
Urunk, Jézus Krisztus, könyörülj; – adj üdvösséges „felépülést”!
