Mindenki hárít, zsigerből… A zsidók Pilátusra hárítanák Jézus ügyét, saját gyilkos indulatuk „balhéját”. Pilátus pedig Heródesre hárítana, ha ugyanis Jézus galileiai, akkor nem is hozzá tartozik az ügy, ezért átküldte Jézust és vádlóit Heródeshez (6–7). Persze Heródes visszaküldte őket Pilátushoz (11), miután a híres csodatévőt szemügyre vette, mint valami mutatványost; – látványos tettet, bölcs beszédet várva tőle; – de Jézus az ilyen várakozásokra nem mozdul és nem felel (8–10). Pilátus és Heródes, ezek ketten barátok, de a hárítás „művészetében” mi is baráti kezet foghatunk egymással (12). A mondás jut eszembe: ha nálam van a labda, gyorsan tovább kell passzolni, mert mindenki rám rohan… Az Isten az egyetlen, aki nem hárít, hanem hagyja, hogy rárohanjanak. Ennek csodája a kereszt. Meghajolunk az Isten szeretete és kegyelme előtt, amellyel egyszülött Fiában nem hárította tovább mulasztásaink, gyarlóságaink, bűneink terhét, azok következményeinek emberileg elviselhetetlen súlyát, hanem elhordozta azokat… De Ő az egyetlen, aki győztesen hordozhatta el ezt a terhet. Halála jelezte, hogy mit jelent a bűn terhe! Feltámadása pedig azt, hogy nem a bűn többé az úr, hanem Ő.

4Mózes 10,11–36

90. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A Nemzeti Színház egy hajót formáz, és a vízben, abba beledőlve látjuk a régi színház oszlopait. Ezek összeomlottak, ezernyi nyomorúság alatt, emlékeztetve a múltra. De fölötte ott magasodik a gyönyörű, megújult épület, ahol roppant oszlopok biztosan hordozzák a hófehér márványokat.