MIÉRT JÖTT JÉZUS? – 1. Jézus azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk (János 10,10). Jézus nem azért jött, hogy elítélje (kárhoztassa) a világot, hanem hogy megmentse azt, hogy üdvözüljön a világ általa (Lukács 9,56; János 12,47). – 2. Jézus azért is jött, hogy tüzet bocsásson a földre. Ez a tűz a Szentlélek tüze, amelyben a hit bátorsága legyőz minden félelmet és kételkedést. Ez a tűz nem perzsel, nem pusztít, de megvilágít, megtisztít, megedz, miközben melegít is. Ez a tűz elválasztja a hideget és a meleget, a sötétséget és a világosságot, a mulandót és az örökkévalót (49). – 3. Jézus azért jött, hogy békességet hozzon erre a világra (Lukács 2,14), de nem hamis békességet, a hitetlenség langymeleg, mindent összemosó békességét, hanem az Ő örök, valóságos, Istent dicsőítő, embert megváltó békességét. Jézus Igéje, szava, megváltó szeretete ugyanis elválasztja a dolgokat (Zsidókhoz írt levél 4,12), egyértelművé teszi azokat, akárcsak a tűz; – ezért állásfoglalásra kényszerít bennünket: – színt kell vallani, hogy ebben a kusza világban hova tartozunk; – és ezért adott esetben a békétlenséget is vállalnunk kell (51).

Prédikátor 5

39. zsoltár

Augusztus 17. péntek – A teljes igemagyarázat

(49) „Azért jöttem, hogy…” (Lukács 12,49–53)

MIÉRT JÖTT JÉZUS?

– 1. Többnyire azt olvassuk Jézusról: Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azokat, aki elvesztek (Lukács 19,10).

Jézus nem azért jött, hogy elítélje (kárhoztassa) a világot, hanem hogy megmentse azt, hogy üdvözüljön a világ általa (Lukács 9,56; János 12,47).

Jézus azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk (János 10,10).

– 2. Mivel Isten minden meghatározó kijelentése erre vonatkozik (János 3,16), ezért a mai jézusi kijelentés is csak ennek fényében, világosságában érthető igazán.

Jézus azért is jött, hogy tüzet bocsásson a földre.

Ez a tűz a Szentlélek tüze, amelyben a hit bátorsága legyőz minden félelmet és kételkedést.

Ez a tűz nem perzsel, nem pusztít, de megvilágít, megtisztít, megedz, miközben melegít is.

Ez a tűz elválasztja a hideget és a meleget, a sötétséget és a világosságot, a mulandót és az örökkévalót (49).

– 3. Ez a tűz az, amelyben keresztségünk megtelik a hit és hitvallás boldog tartalmával, bizonyosságával.

Ez a Szentlélek-keresztség tüze, amelyben Jézus megváltó szeretete élővé és hatóvá lesz bennünk, közöttünk, általunk.

Jézus itt saját maga kapcsán a keresztséget, mint megváltó halálát és feltámadását említi, amely az Ő küldetésének betöltése, és egyben a mi megváltásunknak, szabadulásunknak beteljesedése.

Egyszerre látjuk itt Jézus isteni és emberi arcát, kettős természetét, amellyel Ő hűséges megváltó küldetéséhez, de emberként még Ő is szorongott, amíg ez végbe nem ment.

Igen, ismerjük ezt a szorongást, pedig ez csak halvány mása az Ő értünk való szorongásának.

Áldott legyen, hogy Ő is szorongott, de értünk szorongott, és megváltó szeretete elvette a szorongásunkat (50).

– 4. Jézus azért jött, hogy békességet hozzon erre a világra (Lukács 2,14), de nem hamis békességet, a hitetlenség langymeleg, mindent összemosó békességét, hanem az Ő örök, valóságos, Istent dicsőítő, embert megváltó békességét.

Jézus Igéje, szava, megváltó szeretete ugyanis elválasztja a dolgokat (Zsidókhoz írt levél 4,12), egyértelművé teszi azokat, akárcsak a tűz; – ezért állásfoglalásra kényszerít bennünket: – színt kell vallani, hogy ebben a kusza világban hova tartozunk; – és ezért adott esetben a békétlenséget is vállalnunk kell (51).

Akinek békétlenséget és nyugtalanságot jelent ez, majd meghasonlást helyzetekkel, dolgokkal, emberekkel, és aki végül dönthet, mégpedig nem evilági igazságok, hanem az Úr mellett dönthet, abban munkál az Isten Lelke, és ezáltal a hamis békesség, éppen a Lélek által támasztott békétlenségen keresztül teremti meg benne a valódi, krisztusi, örök békességet (51).

– 5. Ez a meghasonlás lerombol, de azért, hogy újraépítsen.

Tehát, a családunkban éppen az a legfontosabb, hogy együtt jussunk el, meghasonlásokon át is, a hit bizonyosságáig: – ha öten vagyunk egy családban, akkor mind az öten.

És nincs békességünk, amíg ez nem így van.

De mégis békességünk van a bizonyosságban, hogy nem hiába imádkozunk értük.

A családunkkal kapcsolatban csak azért imádkozhatunk, hogy mindnyájan együtt jussunk el az Úr szeretetéig.

Ez mindig elsődleges imatémánk és szolgálati területünk.

Aki a hitetlen szüleivel, vagy gyermekeivel való szakítással „dicsekszik”, kiemelve a saját hitét, az nekem rosszabb a hitetlennél (52–53).