A készülést segíti, ha arra tekintünk, amit az Úr ígért nekünk! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1Korinthus 2,9) Boldog az Úrra várakozó ember. És erre az ígéretre tekintve a börtönévek hátralévő napjai is megszépülnek; – már a szabadság örömében telnek. Így lehet a földi élet is szebbé, ebben a reménységben, de csak ebben a reménységben. Felemelő képet használ a mi Urunk az Ő érkezésére: akit készen talál, annak Ő kezd el szolgálni! Ez az örök élet. Kell–e ennél több? Lehet–e ennél tökéletesebben megfogalmazni az örök élet teljességét? (37) Urunk, könyörülj! Mert nem vagyunk készen. Mindig készen kellene lenni, és igazából soha nem vagyunk készen. Legfeljebb egy adott „szakmában” profi ridegséggel felkészültek vagyunk, bizonyos szintig, de semmi több. Ezer szállal idekötődünk. Annyi minden másra készülünk, annyi minden mást várunk, annyi más „izgat fel” bennünket. Pedig tudjuk, elhamvadó „tűzijátékokra” várunk, miközben Te örökséget ígértél! Könyörülj! Kegyelmezz, készületlen mai gyermekeidnek! Adj megtérést ennek a nemzedéknek!

Prédikátor 3

261. dicséret

(40) „Ti is legyetek készen…” (Lukács 12,35–40)

MIT JELENT KÉSZEN LENNI?

– 1. Tegyük világossá, mindjárt az elején, hogy itt az Úr érkezésének várásáról van szó, a „készület” kapcsán, és nem valami másról.

Urunk visszajövetelét várjuk, aki – képpel élve – kiváltott már bennünket a „börtön” sanyarúságából, de mi ténylegesen még ott vagyunk, már csak „házi őrizetben” ugyan, és nagyon várjuk Urunk érkezését, hogy kivigyen bennünket innen.

Urunk már kiváltott, megváltott minket, tehát napjainkat ennek reménységében éljük, miközben a börtönben örömmel tesszük, amit lehet: szolgálunk, erősítünk másokat, és mindenekelőtt csendesítjük önmagunkat, hogy ne legyünk más „rabtársak” terhére.

Mert a börtön legnagyobb nyomorúságát a rabok egymásnak okozzák.

A rabtartók pedig ezt úgy magyarázzák: ez a büntetés része.

Urunk azonban már kiváltotta népét, a nagy rabtartót legyőzte, és jön értünk, hogy teljessé tegye rajtunk a szabadítást.

– 2. Nem tudjuk, mikor jön az Úr értünk.

Ezért mindig készen kell lenni.

Váratlanul jön, amikor nem is gondolnánk.

A „tolvaj” képe csupán ezt a váratlanságot fejezi ki (39–40).

Ezért mindig készen vagyunk: reménységben, örömben és alázatban.

Jézus képe világos: olyanok vagyunk, mint a szolgák, „állandóan felövezve”, „lámpásunkat égetve”, „virrasztva”, még hajnalban is; – azaz nem léhán mulatozva, nem tunyán heverészve, de nem is mulandó dolgokkal harsányan, önfényezően gürcölve várjuk Őt; – hanem alázatos, csendes szolgálatban állunk, hitben mindig „ugrásra készen”; – ha jön a mi Urunk, ajtót nyithassunk Őneki (35–37).

– 3. A készülést segíti, ha arra tekintünk, amit Ő ígért nekünk! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1Korinthus 2,9)

Boldog az Úrra várakozó ember.

És erre az ígéretre tekintve a börtönévek hátralévő napjai is megszépülnek; – már a szabadság örömében telnek.

Így lehet a földi élet is szebbé, ebben a reménységben, de csak ebben a reménységben.

Felemelő képet használ a mi Urunk az Ő érkezésére: akit készen talál, annak Ő kezd el szolgálni!

Ez az örök élet.

Kell–e ennél több?

Lehet–e ennél tökéletesebben megfogalmazni az örök élet teljességét? (37)

– 4. Urunk, könyörülj! Mert nem vagyunk készen.

Mindig készen kellene lenni, és igazából soha nem vagyunk készen.

Legfeljebb egy adott „szakmában” profi ridegséggel felkészültek vagyunk, bizonyos szintig, de semmi több.

Ezer szállal idekötődünk.

Annyi minden másra készülünk, annyi minden mást várunk, annyi más „izgat fel” bennünket.

Pedig tudjuk, elhamvadó „tűzijátékokra” várunk, miközben Te örökséget ígértél!

Könyörülj!

Kegyelmezz, készületlen mai gyermekeidnek!

Adj megtérést ennek a nemzedéknek!