Jézus LAKODALMAS NÉPHEZ hasonlítja tanítványait, ahol Ő a vőlegény, népe a menyasszony; – hiszen Isten örök hűséggel kötötte egymáshoz őket. – 1. A lakodalmas nép pedig eszik és iszik, örül, vigad, nem pedig böjtöl. Isten országa persze nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm, a Szentlélek által (Róma 14,17). Éppen ezért, merjük szó szerint is érteni a képet, miszerint ott nem fogunk sem éhezni, sem szomjazni, sem elégedetlenül harcolni, sem szomorkodni. Ez egy emberi értelemmel felfoghatatlan, de reményt és erőt ajándékozó távlat. Isten cselekszi ezt, nem mi. Ez a megváltás lényege (34). – 2. Addig azonban a böjt ideje van. Hiszen a vőlegény egy időre elutazott. Tudjuk, hogy a távolban is szeret, naponta küldi üzeneteit, jelenléte a távolság ellenére is bizonyosság és valóság. De a visszajöveteléig böjtölünk, mert a reménység már a miénk, de a beteljesedés még nem (35). Annyi a baj ezen a világon, hogy csak a böjt lehet rá a válasz; – a felelős, imádkozó és hiteles élet válasza. Amíg sokak éheznek, szomjaznak, hiányt szenvednek, testi–lelki, szociális és hitbeli értelemben, addig igazából csak a böjt az egyetlen legitim életforma. Minden lakodalom egy picit hamis, ámító dimbítás. – 3. Ám, öröm nélkül nem lehet élni. Az öröm a reménységünkben van.*

3Mózes 16

48. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A böjt része az is, hogy megbecsüljük a régit és az újat (36–39).

A régit azért, mert az elődök öröksége fontos, még ha nem is mindig áldott, tanulhatunk abból.

Az elődök öröksége intő jel és áldás egyaránt lehet.

Az áldott örökséget, mint nemes óbort, becsüljük meg, mert az óbor jó (39).

Félelmetes, ahogy az öntudatos, új nemzedék, minden tisztelet nélkül, elveti és semmibe veszi a régit, mert ő tudja, hogyan lehet megalkotni az újat, hogyan lehet megújulni.

Van teljesen új, de ezt Jézus Krisztus hozta el! A régit is ez a krisztusi új elevenítheti meg.

Tehát megbecsüljük a régit, de nem foltozzuk, nem keverjük össze az újjal, mert mindkettő tönkremegy.

Egy a lényeg: ez az új, a feltámadott Jézus Krisztus. Nincs más, ami valódi megújulást adna.

Ő ma is a legmodernebb.

Aki Őnélküle akar újat, az öncélú újítgató, aki a régit és az újat is tönkreteszi.

A régi és új krisztusi viszonyát megélni, ehhez kell a legnagyobb böjt és alázat.

Szerző: refdunantul  2018.07.01. 04:00 komment

süti beállítások módosítása