Ahogy telnek az évek, egyre TÜRELMETLENEBBEK leszünk. A hitéletben is jelen van ez a nyomorúság. Egyre izgatottabban és sóhajtozva várjuk üdvösségünk beteljesedését. Az Úr elkészítette már a legfőbb „jót”, az üdvösséget, de még egy kicsit érleli és tartogatja azt, mint egy gondos gazda a legáldottabb évjáratú borát. – 1. Jézus, a tanítványaival és az anyjával elment a kánai menyegzőre (1–2). Az Úr nemcsak részese földi örömeinknek, hanem ezeknek az örömöknek valójában Ő az ajándékozója. Semmiféle földi jó nincs az Úr ellenére, ha azt Őtőle kértük, kaptuk, fogadtuk el, és az Ő rendjének medrében élünk azokkal, ha annak itt az ideje. – 2. A földi jó azonban ideigvaló. A „földi menyegzőnek” egyszer vége lesz. Minden földi jó egyszer megfakul, elmúlik, megromlik, elfogy (3). „Hasadt” világunk természete ez, a bűn zsoldja. Itt minden múlandó (Róma 6,23). – 3. Jézus Krisztus első csodája, Kánában, amikor a vizet borrá változtatta, azt hirdeti, hogy egyedül Ő képes földi életünket is újra örömre hangolni, ebben az ellentmondásos világban is egyedül Ő képes nekünk újra életörömöt ajándékozni. – 4. De az Úr ennél többet ad, örök örömöt, örök menyegzőt, örök életet! Ez az öröm már a miénk, vagyis a legjobb bor már készen van, érlelődik, és hamarosan és végérvényesen a miénk lesz. Még tartogatja, érleli a bort, még érleli az életünket. Ez a tény mindenkor reménységgel, életörömmel vértez fel bennünket. – Urunk, azért már ne tartogasd sokáig legjobb borodat, megválásod kiérlelt borának teljességét. A kortyok is erőt adnak, de csapoljuk már meg a hordót.

Példabeszédek 2,1–15

236. dicséret