Most nem a vita ideje van! VALAKI FÚJJA MEG VÉGRE HATÁROZOTTAN A KÜRTÖT! (1) – 1. Micsoda sötétségben vagyunk! Nemrég megértettem ezt. – 2. Traviata előadás. Violetta nagyáriája. Utána a karmester, megállítva az előadást, kiszól a nézőtéren át: Kérem a technikus kollégákat, hogy legyenek szívesek a zenekari árokba visszaadni a fényt, mert hosszú ideje vaksötétben játszunk! A zenészek semmit nem láttak, sem a kottát, sem egymást, nem számíthattak a papírra és egymásra, semmiféle „itteni” segítségre, és mi nézők ezt nem észleltük. Csak azért nem omlott össze az előadás, mert a zenészek tudták a Mester által tökéletesen megkomponált „darabot”; – fejből tudták. – 3. Az a nagy baj, hogy Európa már régóta nem ismeri (el) a Mester által megkomponált darabot; – ezért, ha sötétség támad, azonnal „beáll” minden! Riadó! Jöjj, Szentélek! Taníts meg a Mester által „komponált” darabra, hogy azt fejből tudjuk akkor is, amikor akkora lesz a sötétség, hogy a másik segítsége, és a magunk „terápiái” egyértelműen csődöt vallanak majd.
1Korinthus 10,1–13
255. dicséret
* A teljes igemagyarázat:
Most nem a vita ideje van!
Valaki figyelmeztessen már felelősen, Isten megbízottjaként, Szentlelkének erejével!
VALAKI FÚJJA MEG VÉGRE HATÁROZOTTAN A KÜRTÖT! (1)
– 1. Feltartóztathatatlanul érkezik hitetlenségünk büntetése; – sáskaként, legyőzhetetlen seregként közelít Jézus Krisztushoz való hűtlenségünk ítélete (3–11); – nyomában minden „pusztává” lesz (3), sötétségbe borul a világ (2).
– 2. Csak az maradhat meg, aki az Úr napjaként, az Ő jogos csapásaként, megtérésben és hitben éli meg ezeket a napokat is (1).
Az Úr napja rádöbbenti az Isten gyermekeit arra, hogy minden „elkényeztetett nyugati terápia”, közösség, egymás segítése, érzelgős „kézfogó” szeretete gyarló és hiábavaló önmegváltási kísérlet a Megváltóba vetett hit nélkül.
– 3. Micsoda sötétségben vagyunk!
Nemrég megértettem ezt.
Traviata előadás. Violetta nagyáriája. Utána a karmester, megállítva az előadást, kiszól a nézőtéren át: Kérem a technikus kollégákat, hogy legyenek szívesek a zenekari árokba visszaadni a fényt, mert hosszú ideje vaksötétben játszunk!
A zenészek semmit nem láttak, sem a kottát, sem egymást, nem számíthattak a papírra és egymásra, semmiféle „itteni” segítségre, és mi nézők ezt nem észleltük.
Csak azért nem omlott össze az előadás, mert a zenészek tudták a Mester által tökéletesen megkomponált „darabot”; – fejből tudták.
– 4. Az a nagy baj, hogy Európa már régóta nem ismeri (el) a Mester által megkomponált darabot; – ezért, ha sötétség támad, azonnal „beáll” minden!
Riadó! Jöjj, Szentélek! Taníts meg a Mester által „komponált” darabra, hogy azt fejből tudjuk akkor is, amikor akkora lesz a sötétség, hogy a másik segítsége, és a magunk „terápiái” egyértelműen csődöt vallanak majd.
