Titkolt, de gyakori emberi magatartás „bukott” embertársunk KÁRÖRVENDŐ KINEVETÉSE. – 1. Persze mi soha nem nevetnénk ki a másikat; – ilyet mi soha nem csinálnánk; nyíltan végképp nem. De egy-egy elszólás mégis jelzi, hogy mit gondolunk a másik baja láttán: „jól megkapta a magáét…”.* – 2. Jób, aki azelőtt a legtekintélyesebb ember volt, aki előtt tisztelettel felálltak, akinek szavát némán hallgatták, most még a legifjabbak (1), sőt a „gonosz idegenek” is kinevetik (2–8),** miközben a barátai is csúfoló kárörvendéssel szemlélik gyötrődéseit. – 3. Nevetséges ez? Jób teljesen egyedül maradt, szerettei meghaltak, felesége nem áll mellette, barátaira nem számíthat, korábbi tisztelői és a vad csőcselék is megveti. Ezek úgy támadnak rá, betegségével, kínjaival együtt, mint a legyőzhetetlen emberáradat (12–15). – 4. Valójában nem nevetséges, hanem rémísztő helyzet ez (15); – de valósággá lehet bármelyikünk életében... Így múlik el a világ dicsősége! Hol a megoldás?

Cselekedetek 28,16–31

171. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az ezzel kapcsolatos gondolatokat nem részletezzük. Jób könyve azonban részletezi ezeket.

** – A 2–8. verseket egyes magyarázók nem ideillő, önálló költeménynek tartják a „gonosz idegenekről” (dr. Muntag Andor).

– De a jelenlegi összefüggésbe is betagolható ez a költemény, hiszen Jób arra hivatkozik, hogy olyanok is kinevetik, akikkel „rendes ember”, azaz az akkori társadalom tagjai szóba sem álltak.

– Ez a leírás, ugyanis a társadalom kivetettjeiről szól, akik a településeken kívül, a pusztákban tengették életüket, rákényszerültek arra, hogy raboljanak, lopjanak, erőszakoskodjanak, miközben ez valójában nem is kényszer, hanem egy idő után a becsületes munka helyett életmódjukká, „kultúrájukká” lett. Ezektől az emberektől a településeken élők féltek vad, durva, szabad életmódjuk miatt.

– Jób arról panaszkodik, hogy őt nyomorúságában még ezek is leköpik (10).