Szeretem a jegenyéket. A magas, sudár fákat messziről látni. Ezek a legvégsőkig ellent állnak mindenféle szélnek, egy ideig hajlékonyak, de nem törnek meg. Végső esetben összetörnek, a földre zuhannak holtan, de nem adják meg magukat. Az ember „szíve” más! AZ EMBER NAGYON HAJLÉKONY, befolyásolható, érdekei által vezérelt, még a legszentebb helyzetekben is. Az emberi „szív” gumiból van. Ennek tényszerű megállapítása az, ahogy a hírnök közli Dávid királlyal, hogy Isten népének nagy része elhajolt tőle, mégpedig a saját fiához, aki ellene szervezkedett. Ez csak a nyomorúság látható tünete, mert annak forrása az, hogy Isten népének szíve az Őt kiválasztó Úrtól is sokszor elhajolt „szebb és tekintélyesebb istenekhez”. Minden elhajlás gyökere ez. Sokféle elhajlás következik ebből: elhajlunk egymástól, családtól, baráttól, ügytől, feladattól, rendtől, értéktől; – mert elhajoltunk az üdvözítő Istentől. Olyan ez, mint amikor a drótkerítésből kihajlik egy kis darab, nem illeszkedik a rendbe, és sebez, bök, felsért, súlyos bajt okoz. Dávid most élete tévesztéseinek jogos büntetését hordozza, saját fia elől menekülve (13–16). Isten azonban büntetésében is kegyelmes, mert nem mindenkinek hajlott el a szíve, vannak hűségesek is (17–22).

Cselekedetek 9,1–9

467. dicséret