Egy mutatóujj: ő volt, ő a rossz; - aztán szinte hozzágondoljuk: én meg a jó vagyok. Primitív séma, de ma is így gondolkodunk, hívő emberként is. Már az édenkertben így kezdődött: egymásra hárítjuk a felelősséget (1Mózes 3,12-13). Minden vita, feszültség, zsarolás, harc és háború forrása ez. Az apostol visszautal az előző fejezet végén olvasható bűnkatalógusra (29-31).* Isten Igéje leleplez, és Szentlelke által odavezet a golgotai kereszthez. Őrá „mutogathatunk”: Ő nem mutogat vissza, Ő elhordozta önigazoltságunkat, minden gőgünket és halálosan gonosz romlottságunkat. Mi nem ítélkezhetünk, de van ítélet, mert van bűn (4-10). Jézus Krisztus elhordozta a büntetést. Minden kegyelem, Őbenne. Vagyis Őnélküle nincs mentségünk, mert magunk is ugyanazt tesszük, amit azok, akikre éppen mutogatunk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség törvényre, tetten érhető bűnök megbüntetésére, hiszen rend nélkül összedőlne a világ. Valójában azonban a bíró semmivel sem különb az elítéltnél. Minden kegyelem. Ez a drága véren szerzett, ingyen kegyelem képes megváltoztatni; - megtérésre hív (4).

Ezsdrás 2,36-70

487. dicséret

* Érdemes ezt a bűnkatalógust egyenként újra átgondolni, hiszen minden ember a másikra mutogat. Ez egyetemes emberi nyomorúság (1-4).