Az önhitt nép engedetlenné lesz az Úrhoz. Ennek az engedetlenségnek letagadhatatlan jele, hogy az Úr össze akar gyűjteni bennünket, mint tyúk a csibéit, a szárnyai alá, mi pedig folyamatosan csak szakadozunk, ezerfelé; és ez a folyamat már csak felgyorsult, noha éppen most lenne szükségünk arra, hogy együtt jelenítsük meg Jézus Krisztus evangéliumát. Mi a saját erőnkből akarunk boldogulni, nekünk nem kell az Úr szárnyainak védelme, mert akkor egymáshoz is közelebb kellene bújnunk; ez pedig még az egy felekezeten belüli kegyességi irányzatok között is szinte lehetetlennek tűnik. Így marad a saját igazunk, erőnk, teológiánk, az Úr „biztonságos szárnyai” nélkül, védelem nélkül, „szárnyalás” nélkül (37-39).

Dániel 6,19-29

233. dicséret

* A teljes magyarázat:

Isten népe nem lehet elbizakodott, mert a gőgös nép nem az Úrban, hanem a maga erejében bízik, még akkor is, ha folyton az Úr nevét emlegeti, de nem hallja meg az Úr szavát, és elhallgattatja az Úr követeit (37). A szent város sem lehet elbizakodott, a szent nép sem lehet önhitt, a templom sem jelent önmagában védelmet.

– 1. Az önhitt nép engedetlenné lesz az Úrhoz. Ennek az engedetlenségnek letagadhatatlan jele, hogy az Úr össze akar gyűjteni bennünket, mint tyúk a csibéit, a szárnyai alá, mi pedig folyamatosan csak szakadozunk, ezerfelé; és ez a folyamat már csak felgyorsult, noha éppen most lenne szükségünk arra, hogy együtt jelenítsük meg Jézus Krisztus evangéliumát. Mi a saját erőnkből akarunk boldogulni, nekünk nem kell az Úr szárnyainak védelme, mert akkor egymáshoz is közelebb kellene bújnunk; ez pedig még az egy felekezeten belüli kegyességi irányzatok között is szinte lehetetlennek tűnik. Így marad a saját igazunk, erőnk, teológiánk, az Úr „biztonságos szárnyai” nélkül, védelem nélkül, „szárnyalás” nélkül (37-39).

– 2. Az önhitt nép és a gőgös ember elhagyatottá lesz, nemcsak épületei, templomai, hanem „lelki templomai” is összedőlnek egy napon. Micsoda ellentét: az ember büszkén mutatja eredményeit, látható „épületeit”, az egyházban is láthatóbb a kővel való építkezés, mint a lelki; az Úr azonban ezekre csak legyint, mindez semmi, mert Őnélküle kő kövön nem marad sem templomainkból, sem önigazult kegyességünkből, sem épületeinkből, sem kierőlködött eredményeinkből (24,1-2).

– 3. Ugyanakkor Isten népe nem veszhet el. Az önhitt népét ugyan megalázza az Isten, de azért, hogy hitre segítse és felemelhesse, szívét, fülét megnyissa, hogy azok meghallják az evangéliumot: Áldott, aki eljött az Úr nevében (39). Ez az üdvbizonyosság azonban eleve alázatossá és engedelmesé tesz.