Egy édesanya odamegy Jézushoz, leborul előtte és azt kéri, hogy fiai a mennyek országában jobb és bal keze felől ülhessenek. Ez az édesanya Jézus két tanítványának, a testvérpár Jakabnak és Jánosnak édesanyja volt. Félreértjük az anya kérését, ha ezt valamiféle gyarló nagyravágyásnak gondoljuk, amiből persze van bennünk bőven, még az újjászületett keresztyénekben is. Itt ez az édesanya azonban valójában azt kéri, hogy két fiúgyermeke ott lehessen Jézus Krisztus közelében, az Isten országában, az üdvösség maradéktalan örömében. Ez a legszentebb anyai indulat, ami létezhet a földön, és ami kiveszett sok-sok anyai és szülői szívből, akik ugyan mindent megadnak gyermekeiknek, de éppen a legfontosabbról, a krisztusi táplálékról feledkeznek el; arról, hogy gyermekeiket az üdvösség forrásához vezessék. Az üdvösség Isten ajándéka, de életünk legfontosabb szolgálata csakis ez lehet: Jézus Krisztust hirdetni a gyermekinknek, és eléjük élni az Urat, majd folyamatosan imádkozni értük (20-21).*

Dániel 3,26-33

16. zsoltár

* Ez az igeszakasz ugyanakkor azt is üzeni nekünk, hogy noha ebben a világban a szüleink felelősek a hitünkért, az üdvösség mégis teljességében Isten ajándéka. Az üdvösség külső jele ebben a világban próbatételek és szenvedések sorozata: Jézus követőinek nem mentesülhetnek Uruk szenvedéseitől. Ez akkor is igaz, ha teológiai értelemben összehasonlíthatatlanul más Jézus Krisztus megváltó szenvedése és a mi hűségből fakadó szenvedésünk. Ki kell azonban mondani, minden érzelmi és "happy" keresztyénség ellenében, hogy ebben a világban a Jézus Krisztus ügye iránti hűség csak önmegtagadás, kereszthordozás, szenvedések, lemondások árán élhető meg (22-23).
- Amikor Jézus Krisztus visszautasítja az anyát, akkor nem a kérését utasítja vissza, hanem azt hangsúlyozza, hogy nem a mi dolgunk kiosztani a mennyország helyjegyeit, még ott is valami rangsort felállítva; de bizonyosak lehetünk abban, hogy akiknek az Atya elkészítette a helyet, azok ott lesznek (23). Az üdvösség utáni vágyakozás is jele annak, hogy Isten Lelke munkál bennünk, és végre kezdünk különbséget tenni lényeges és lényegtelen dolgok között, mígnem felragyog szívünkben az üdvbizonyosság, még a gyermekeinkkel kapcsolatban is. Ez a bizonyosság erőt ad sokféle szenvedés elhordozásához, miközben az Úr nem terhel bennünket erőnk felett.
- Mindezek ismeretében elfogadhatjuk Jézus végső válaszát, miszerint vannak olyan témák, amelyekkel nem hencegünk, amelyekben nincs verseny, hiszen ami eleve a miénk, az nem lehet sem vita, sem verseny, sem gőg, sem bizonytalanság, sem irigység tárgya. Jakab és János édesanyjának kérése tehát nagyon fontos, értékelendő kérés; de mégis a többiek haragját váltotta ki (24). Ez persze a többi tanítványt is minősíti. Mégis tanuljuk meg ebből, hogy nincs kegyességi verseny, hívők versenye, márpedig gyakran szervezünk ilyeneket. Egy lehetőség van, aki „nagy” akar lenni, vagyis akinek üdvössége van, az szeretetben és csendben szolgál (25-28). Sajnos, azt is kimondhatjuk, hogy kevés a csendben, szeretetben szolgáló keresztyén közöttünk, annál több a harsány. Nincs valami baj az üdvbizonyosságunkkal?