Óhajtva várjuk azt a pillanatot, amikor nem valami evilági „ügy” kerít be bennünket, hanem az Úr mentő szeretete ölel körül minket, mint halakat a kerítőháló. Az a reménységünk, hogy ez a „bekerítés” számunkra nem halállal, felnyársalással, megégetéssel, kidobással végződik. Hiszen a halak számára a kerítőháló minden esetben pusztulás: akár ha hitványként kidobják, akár ha a vödörbe ejtve később megsütik őket. Urunk, olyan sok minden kerít itt körbe bennünket, illetve gyakran mi kerítünk be másokat, máskor pedig minket kerítenek be. Egyetlen reménységünk, hogy Te nem úgy kerítesz be, ahogy a halakat a kerítőháló. Sőt, merhetjük-e kérni, hogy a hitványakat se dobd ki, mert mi is hitványak vagyunk; ugyanakkor a vödörben lévőket is engedd vissza eredeti szereteted „tengerébe”. Tudom, ez az imádság sokaknak nem tetszik majd, de mégis!

Ézsaiás 65,8-25

450. dicséret

* A teljes magyarázat:

- Az Isten országa olyan, mint egy elrejtett, maradandó kincs, vagy egy igazgyöngy, amelyre Isten kegyelméből találhatunk rá: akár úgy, hogy a mindennapi munkánkat végezve nem keressük tudatosan ezt a kincset; akár úgy, hogy ebből az állandó keresésből áll az életünk. Legyünk akár a szántó-vető emberhez, akár a kereskedőhöz hasonlóak: mindkét eset azt hirdeti, hogy ajándék életünkben a megváltó Isten jelenléte, akiben feltárult az eddig elrejtett, örök kincs és igazgyöngy; vagyis nem a mi akarásunk, keresésünk a lényeg, hanem az Isten minket megelőző, minket kereső kegyelme, rólunk való döntése (44-45).

- Amikor azonban feltárult ez a kincs, felragyogott ez az igazgyöngy, attól kezdve mindent átadunk, elengedünk azért, hogy meggazdagodjunk. Aki szegénnyé lesz, aki mindent átad, azt gazdagítja meg az Isten. Jézus Krisztus is gazdag lévén szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk (2Korinthus 8,9). Ezért boldogok a lelki szegények (Máté 5,3). Ez az önátadás sem a mi teljesítményünk, hanem az Isten bennünk munkálkodó kegyelmének pecsétje; ezért örömmel jár ennek az önátadásnak minden mozzanata (44). Aki elenged valamit az igaz kincsért, az visszakapja azt is, amit elengedett; de az örök kinccsel meggazdagítva, már itt, ebben a világban (Lukács 18,30).

- Az a baj, hogy nem tudunk elengedni, nem tudunk, testi szemekkel veszíteni, nem merjük azt a kockázatot felvállalni, hogy az önátadást gyengeségnek veszik és eltipornak. Pedig a látszólagos kudarc, veszteség, próbatétel is lehet a keresztyénség útja. Az Úr azonban velünk van (Máté 1,23), örök hűséggel hűséges hozzánk (1Korinthus 1,9). Aki megtapasztalhatta Isten közelségét, az örömmel engedi el a régit, hogy megkapja az Úrtól az örök újat, ami az itteni régit is megújítja. Így már Istennek kedves módon áll egymással kapcsolatban régi és új (51-52).