Jézus Krisztus első csodája az, hogy emberekből új embereket formál, akiket tanítványaiként elhív az Ő követésére. Mire hívott el bennünket az Úr? Arra, hogy az Ő tanúivá legyünk. A kép: emberhalászat, nehéz és félreérthető kép, amely jelzi a keresztyén szolgálat félreértését, kísértéseit is. Az emberhalászatra csak akkor van „jogunk”, ha mi csak eszközök vagyunk és valójában az Úr az, aki ezt végzi. Életveszélyes, ha mi kezdünk el embereket halászni, misszió címén, mert akkor valójában az történik, mint amikor a halat kifogják, hálóba rekesztik, majd megeszik. Sokszor ez az, amit misszió címén végzünk, vagyis nem Jézus Krisztushoz, hanem önmagunkhoz hívjuk az embereket. Jézus Krisztus nem az önmagunkról, hanem az Őróla való tanúskodásra hív el bennünket.

Ézsaiás 31

147. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Jézus Krisztus első csodája az, hogy emberekből új embereket formál, akiket tanítványaiként elhív az Ő követésére.

– 1. Ki az, aki elhív? - Jézus Krisztus, aki Isten hatalmával nem csupán lát, hanem meglát bennünket, abban az élethelyzetben, amiben éppen vagyunk. - A leendő tanítványok belefeledkeznek a mindennapok egykedvű munkájába, fel sem néznek, halásznak, hogy megéljenek (18). Jézus Krisztus meglát, és megszólít abban a helyzetben, amiben éppen vagyunk (19). - Szava mindig telitalálat, és „azonnal” kimozdít a „holtpontról”, vagyis Jézus Krisztus szava egyben hatalmas cselekvése is (20). Ez az „azonnal” még akkor is „azonnal”, ha testi szemekkel egy folyamatnak tűnik; hiszen a mag csírázása azonnal megindul, noha hosszú idő telik el még a látható növekedésig, a gyümölcstermésről nem is beszélve. - Amikor Ő szól, kihív a régiből az újba, az üdvösségre és a szolgálatra; a leggyakrabban úgy cselekszi ezt, hogy a régiben megújult szívvel megtart. - Micsoda hatalom, amelyet egyedül Ő végezhet el, ezért a tanítványok elhívásának nincs emberi előzménye, csak isteni, hiszen Ő a világ teremtése előtt gondolt ránk.

– 2. Kiket hívott el? - Már itt is kiderül, hogy különböző, „mindenféle” embereket hívott el tanítványainak. Jézus követése ugyanis nem vallási aktus, hanem maga az élet. Olyan ez, mint amikor az alagútban „autózva” követem a fényeket a túloldal teljes világosságáig. Erre az „életes” vezetésre mindenkinek szüksége van. Enélkül ott pusztulunk az alagút sötét „szűkségében”. Péter és András szegényebbek voltak, akik a partról vetették ki a hálóikat; Jakab és János tehetősebbnek mutatkoznak Márk leírásában, hiszen hajóik és napszámosaik vannak. Ha megnézzük a tizenkettő és a még tágabb tanítványi kört, kiderül, hogy Jézus különböző szociális, társadalmi, politikai, kegyességi hátterű embereket hívott el az Ő követésére; hiszen „az élet teljessége”, amit Ő kínál, az mindezek felett áll. – Azokat hívta el Jézus, akik mindent otthagytak érte, ami nem volt Istennek tetsző, mint ahogy Máté otthagyta a vámszedő asztalt; de akiket aztán megújulva visszahelyezett régi életükbe, de új szívvel. Pár verssel lentebb világossá lesz, hogy nem hagytak ott „mindent” Jézusért, nem hagyták ott például a családot, hanem Jézus Krisztus követésében megújulva tértek vissza oda. Péter is elvitte Jézust a családjához, aki meggyógyította az anyósát (29-30). – Ebben a tanítványságban Jézus Krisztus végig megmaradt Mesternek; nem pedig az történt, hogy a tanítvány egyszer csak tanítóvá lett. Itt mindig az Úr a Mester, aki erőt és értelmet ad az életnek ebben az örök tanítványságban, miközben Ő nem csupán megtanított arra, hogy kinek és mit hiszek, hanem élő hittel ajándékozott meg.

– 3. Mire hívott el? Arra, hogy az Ő tanúivá legyünk. A kép: emberhalászat, nehéz és félreérthető kép, amely jelzi a keresztyén szolgálat félreértését, kísértéseit is. Az emberhalászatra csak akkor van „jogunk”, ha mi csak eszközök vagyunk és valójában az Úr az, aki ezt végzi. Életveszélyes, ha mi kezdünk el embereket halászni, misszió címén, mert akkor valójában az történik, mint amikor a halat kifogják, hálóba rekesztik, majd megeszik. Sokszor ez az, amit misszió címén végzünk, vagyis nem Jézus Krisztushoz, hanem önmagunkhoz hívjuk az embereket. Jézus Krisztus nem az önmagunkról, hanem az Őróla való tanúskodásra hív el bennünket.