Átkozottak voltunk, áldottak lettünk. Ez a változás az egyetlen, ami valóságosan meglátszana az emberi életen. Ezt a „minőségi” változást csak az Úr ereje cselekedheti (13).* - Az átok azt jelenti, hogy nem ér semmit, amit keresünk, amit elérünk. Szabó Lőrinc írja versében, hogy az életből, egy két pillanatot leszámítva, a többit viheti a „fene”. Igen, ez biblikus, ez a hiábavalóság átka. Isten jelenléte nélkül ez az osztályrészünk; sőt, maga az Isten is egymás ellen indít bennünket, hogy fájjon ez az átok, és kikívánkozzunk abból (10-11). Az átok alatt a templomépítés és minden vallás is csak pótcselekvés, önmagunk, gyarlóságunk igazolása (9). Isten azonban úgy határozott, hogy áldást nyerjünk, és áldássá legyünk mások számára, a Krisztusban (11-12).**

Jakab 3,1-12

465. dicséret

* Isten cselekvése veszi el félelmeinket, és tesz bennünket is erőssé, minden körülmények között (13).

** Isten jót tesz velünk, bár nem ezt érdemeljük (14-15). Mindezt azért teszi velünk az Ő kegyelme, hogy mi is jobbá legyünk (16-17). Az áldás, az Istentől való, egyedüli „jó” megtapasztalása, amelynek nyomán a böjt is örvendezéssé, boldog ünneppé, lakomás vacsorává lehet (18-19). Az áldás maximuma pedig az a csoda, hogy más népek is „felfedezik az Urat”, mert látják rajtunk, letagadhatatlanul, hogy velünk az Isten (20-23).

Vigyázzunk, nem arról van itt szó, hogy ugye, végezetül mégis nekünk lesz igazunk a végső kérdésekben! Nem erről van szó! Arról van szó, hogy Isten áldásának, Jézus Krisztusban kijelentett maximuma, hogy a sokféle ember, egymásra találhat. Ami itt egyre inkább elképzelhetetlen, mert mindenki, minden tekintetben egy kezelhetetlen „fafej”; az Istennél lehetséges! Még van remény; Őbenne.