Isten mélységei tárulnak fel előttünk, az Igéből, a Szentlélek által (10), de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudunk, végképp nem jelenti azt, hogy ebbe a mélységbe akkor másokat is „bele kell fojtani”. Sokszor elég a „felszínen” hajózni, a lényeget mondani, a megváltás evangéliumát hirdetni. Nem mindig kell mélyre „hatolni”, hanem Jézus Krisztussal a mélység fölött lehet hajózni, saját mélységeink és az Isten mélységei fölött is. Aztán kivételezett pillanatban Isten Lelke ad lehetőséget arra, hogy alábukjunk, és feltáruljanak az Isten mélységei. A képtől elszakadva, az „Isten mélységei” az Isten hatalmát és szeretetét jelenti, amely minden emberi mélység fölött tart bennünket. Ezt az üzenetet Pál apostol, úgy fejezi ki, hogy sokszor elég a tejnek itala, mert a kemény eledelt csak kevesen bírják megrágni és megemészteni; valljuk meg, mi sem bírjuk folyamatosan hirdetni és befogadni (1-2).* Nem kell, és nem lehet mindig mélyre hatolni; de a felszínen hajózni, soha nem jelent felszínességet. Amennyiben Jézus Krisztust hirdetjük, mindig Isten mélységeit hirdetjük. Ezt sokkal többször kell tejnek italaként továbbadni, mint kemény eledelként, de a tejnek itala is táplál. Nekünk református igehirdetőknek az a nyomorúságunk, hogy vagy nem az igehirdetéstől várjuk a hatást, tehát nem is szállunk vízre; saját mélységeink fölé, az Isten mélységeit kutatva; - vagy pedig állandó mélyvízi búvárként mondjuk szakadatlanul a mélyteológiát, és sokan nem mernek belekiabálni: nem értem, nem tudok vele mit kezdeni, számomra idegen.

2Királyok 2,1-18

426. dicséret

* Vannak olyan időszakok, helyzetek, amikor, mi hívő emberek is, inkább testiek vagyunk, mint lelkiek; inkább kiskorúak, mint nagykorúak. Ennek oka lehet fáradtság, sok inger, egy nehéz élethelyzet; a gyülekezetben pedig, akárcsak Korinthusban, az irigység és a viszálykodás (3-5). Hát, ha mivelünk előfordul ez, akkor másokkal méginkább. Tekintettel kell lennünk a „kezdőkre”, mert nem bírják elhordozni egyházi beszédünket, sablonjainkat, amelyeket mi sem értünk mindig pontosan, csak úgy mondjuk. Mindig azokból kell kiindulni, akik ebben a „kezdeti” állapotban ott vannak a gyülekezetben, akár egy rendszeresen nem járó, keresztelőre érkezett család, vagy gyászoló család esetében.