Ebben a fejezetben különösen hangsúlyos, hogy a szent területet el kell választani a mindennapitól: a külső és a belső fal, a kamrák, a szentély, a szentek szentje, a rituális papi átöltözések mind ezt szolgálják. A ma embere számára mindez azért idegen, mert eleve nem ismeri el a „szent” fontosságát, jelentőségét. A szent pedig éppen attól szent, hogy elhatárolt a hétköznapitól.* Húsvét azt az örömhírt ajándékozta nekünk, hogy Isten maga törte át szentségének tőlünk elválasztó falát, eljött ebbe a világba, hogy hétköznapjainkat is megszentelje, az örök élet gazdagságával. Ettől kezdve az a szent, aki nem elkülönül, hanem nyit; de ennek a nyitásnak soha nem lehet az ára, hitének és rábízott üzenetének feladása. A nyitásban mindig a szentnek kell áthatnia a hétköznapit, és nem fordítva, ahogy ez Jézus Krisztus halálában és feltámadásában történt. Amennyiben ez nem így történik, akkor nyitásunk felelőtlen hűtlenség, ezért amennyiben gyengének érezzük magunkat, inkább zárkózzunk be.

János 20,30-31

353. dicséret

* Nézzük, mindez hogyan jelenik meg a mai Igében.

A templomteret nyugatról lezáró melléképület, északról és délről határos volt egy-egy szimmetrikusan elhelyezkedő, hosszanti, a templomtest nyugat-keleti tengelyét követő, hátsó, teraszszerűen emelkedő épületegyüttessel, kamrasorral, amelyet északról és délről fal választott el a külső udvartól. 

A papok itt fogyaszthatták el az áldozatokból őket megillető részt, valamint az oltárra szánt áldozatokat raktározták bennük. A papok itt öltöztek át a szolgálati ruhába, és itt vetették le azt.

Végül a látomás megméri a templomépület teljes kerületét, a külső falat, kelet, észak, dél és nyugat sorrendjében. A Jelenések könyvében is ez a sorrend (21,3). A teljes méret 500x500 könyök, azaz 250x250 méter. Ez a fal elválasztotta a szentet a profántól, de belül még számos fokozatban történt ugyanez.