A szőlőtőkét értékessé a termése teszi, egyébként a tűzre való. Isten nemes szőlőtőkét hozott ki Egyiptomból és elültette azt Kánaán földjén (80. zsoltár). Jaj azonban a szőlőnek, ha nem terem, mert másra nem jó: a terméketlen szőlővesszőt lemetszik, a venyigét eltüzelik, a vadszőlőt pedig tőkével együtt vetik a tűzre. Isten népe tűzre való venyigévé lett. A tűz már elkezdte égetni Isten engedetlen népét (7), hiszen a nép egy részét már fogságba hurcolták, de a többiek se áltassák magukat, mert a terméketlen vesszőt teljesen elégetik. Hűtlen népe ellen fordul az Isten, hogy megtudják, kicsoda az Úr (7-8). Tehát a metszést, az égetést is a megújulás reménységével cselekszi az Úr, akinek még ítéletében is ott a kegyelem. A szőlőtőke azonban csakis az Úr lehet (János 15,1-8), mert nemes, gyümölcsöző hajtás csak onnan fakadhat.*

János 12,34-36

500. dicséret

* - Magyarázat: olvasható a nyomtatott anyagban. 

- Szemléltetés: Sokat metszettem szőlőt, a venyigét nagy kupacba hordva meggyújtottuk. Ropogva égett a halom. Eszünkbe sem jutott szánakozni rajta. Az új termésért metszettünk. Azt azonban tudtuk, hogy a tőke jó, „nemes”, abból kihajt az új, termést hozó vessző. 

- Alkalmazás: Isten megmetszi életünket, eltüzeli a venyigét, hogy megújuljunk, termőre forduljunk. Nem rendkívüli dolgokat vár tőlünk az Úr, azt majd Ő cselekszi. Tőlünk „csak” azt várja, hogy ismerjük el, Ő az Úr, bízzuk rá magunkat, és hűségesen kövessük Őt azzal, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a magunk helyén, az Ő dicsőségére és mások javára. Sok hiba van bennünk, de ha így élünk, akkor mégsem terméketlen az életünk. Isten pedig cselekszik bennünk és általunk. A szőlő nem sudár tölgy, nem látványos, de termése páratlan. Ha azonban a metszés ellenére sem terem a szőlő, vagy vadhajtásokat hoz, akkor a „tőke” sem jó. Akkor azt joggal ássák ki a földből, hogy az egész növényt tűzre vesék. A szőlőtőke csak Krisztus lehet.