Nehéz a ma emberének megmagyarázni, hogy mit ért a Biblia bűn alatt. Akkor értjük meg ennek a kifejezésnek igei, teológiai tartalmát, ha annak ma is tapasztalt következményeire tekintünk. A mai igeszakasz záró verse erre utal: „borzadva néznek egymásra, és elsorvadnak bűnük miatt” (17). Ezt éljük át ma is; minden korban másként, de mégis ugyanez a végeredmény: bizalmatlan félelemmel tekintünk egymásra, miközben életünk elsorvad, bele a halálba. Minden, ami ebben a fejezetben olvasható, és amit Ezékiel próféta, jelképes cselekedeteivel, Isten parancsára kiábrázol, az ember nyomorúságát szemlélteti. Ez a nyomorúság csak súlyosabb, ha Isten népeként akarunk Isten nélkül élni. Jeruzsálem ostromának kiábrázolása, a téglába vésett várostérképpel, és a köréje helyezett vas sütőlappal, azt hirdeti, hogy amilyen kemény, rideg, durva sebeket ejtő egy vaslemez, olyan az ember, Isten népének embere is, Isten áldó jelenléte nélkül (1-3).*

János 10,16-21

392. dicséret

* Már ez a puszta tény Isten jogos haragja rajtunk, pedig Ő népe számára nem haragot, hanem szeretetet akar adni. Ahogy Ezékiel bilincsek között fekszik, háromszázkilencven napig a bal oldalán, majd negyven napig a jobb oldalán, miközben a szükség miatt, mindenféle magokból összekapart kenyeret eszik, naponta huszonöt dekagrammot, és fél liter vizet iszik mindössze; ez a kép már önmagában borzasztó szemléltetése annak, ami Isten népére vár, Izraelre és Júdára egyaránt, megtérés nélkül, Isten áldó jelenléte nélkül (4-17). Mert Őnélküle gúzsba kötve, testben, lélekben, éhezve és szomjazva görnyedünk a világban, mindenféle tisztátalanságok között (12). Ez nem túlzás, sőt finom leírása annak, amit ma is tapasztalunk. Isten népét megtérésre hívja az Úr, mert csak így lehet alkalmassá arra, hogy általa áldást nyerjen a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).