A BUZGÓSÁGRÓL. Nagyon fontos a buzgóság a munkában, a szolgálatban, feladatunk végzésében, egész életünkben. Nagyon fontos a buzgó előzékenység embertársainkkal szemben. Mindennél fontosabb a buzgóság a hitben, kegyességben. De ezt a buzgóságot a józanság lelke, Isten Lelke vezesse (2Timótheus 1-7), hogy ebből a buzgóságból soha ne legyen se közömbösség; se fárasztó, gyanakvást ébresztő, tolakodó túlbuzgóság. Éppen a mi Urunk Jézus Krisztus Gecsemáné-kerti imádsága mutatja ennek lényegét. A mi Urunk egész valóját odaszentelte az Atyától kapott küldetésnek, és mégis tudott így imádkozni: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te" (Máté 26,39). Jézus Krisztus „buzgó” volt, de soha nem volt „túlbuzgó”, ám soha nem lett közömbösség sem; hanem végigjárta útját, egészen a keresztig, amit viszont feltámadása és megdicsőülése követett. Ezt bizonyítja a Gecsemáné-kerti ima. Urunk adj nekünk krisztusi buzgóságot.

János 8,48-59

425. dicséret

* A túlbuzgó dicséret, alázatoskodás, hálálkodás mindig gyanús. Rendszerint nem őszinte. Az emberek ezt felismerik és bizalmatlanná lesznek az ilyen emberrel szemben. A „korán reggel" kifejezés nem napszakot jelent, hanem a túlbuzgósággal kapcsolatos és úgy értendő, hogyha valaki mindig, mindent megelőzve „korán" a másik elé megy az udvariasságban. Nem az udvariassággal, nem a figyelmességgel van a baj, hanem a túlbuzgósággal.