Itt azt olvassuk (8-9), hogy a bűnösök áldozatát utálja az Úr, csak a becsületesek imádságát kedveli. Na, éppen ez az, ami megváltozott Jézus Krisztusban. Éppen ettől több az Újszövetség az Ószövetségnél. A bölcsességirodalom nagy témája ez: kik járulhatnak az Isten elé, kiket szeret az Úr, és kiket büntet? Jób könyvének nagy kérdése is ez. De jó, hogy olyan Istenünk van, aki nemcsak a „sterileket” szereti. Annyi hívő, tökéletes, mintaszerű családot ismerek: „minden a helyén van náluk”. Ők egyszerre „alázatosak” és elkülönülők, mert ők rendben vannak, mindenhol ott vannak, a gyülekezetben is buzgók, a gyerekeik jól tanulnak, a tanárok szeretik őket; mint a „mesében”. Ha náluk „porszem” kerül a „gépezetbe”, azt senkinek, még az Istennek sem szabad észrevenni. Óriási váltás a teológiában, az Isten-kép alakulásában, Jézus Krisztus, aki közösséget vállal a Kainokkal, sőt, tudja a Kainok szemszögéből is szemlélni a világot (Steinbeck, Édentől keletre), el egészen odáig, hogy nemcsak áldozatukra tekint rá, hanem Önmagát áldozza fel, érettük. Ellenkező az előjel, ezt a sort javítsuk ki. Ő elfogadja a bűnösök áldozatát, nemcsak a becsületesek imádságát hallgatja meg, sőt, megváltó hatalmával a bűnösök útját is kiigazítja. 

János 5,37-47

153. dicséret

*  -1. Az igeszakasz ismételt egyik nagy témája a bölcs higgadtság, ami a beszédünkben mutatkozik meg (1-5). A higgadt válasz elhárítja az indulatot. A bölcs ember jól használja a tudását (2), higgadtan, indulat nélkül, nem a maga dicsőségére, hanem a másik javára. Ennek a higgadtságnak forrása az istenfélelem, hiszen mindenen rajta tartja szemét az Úr, mindenről tud, semmi sem történik övéi életében, az Ő megengedő akarata nélkül (3). Ezt tudja az istenfélő, és mindenkor kiegyensúlyozott, örvendező (13). A bölcs ember higgadtan int, azaz szeretettel hinti tudását, nem gőgösen (7); és ugyanígy fogadja mások észrevételeit is (5; 10; 12). Az ilyen ember nem beszél, és nem rágódik fölösleges dolgokon, pedig hányan tesszük ezt, és leszünk csüggesztően kibírhatatlanok mások számára (15). A türelmes emberen keresztül minden viszályt lecsendesít az Úr (18). 

- 2. A szakasz másik nagy témája a vagyon, az evilági kincs. A nagy kincs az, ami soha nem hullik szét (6). Földi kincseink is csak akkor érnek valamit, ha kapcsolatban állnak az örökkévaló kincsekkel, hiszen a halál mindent visz, és a szívünkben lévő kincsekkel kell majd megállnunk az Úr előtt (11). Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok, nyugtalanul (16-17). Ez a tény azonban nem tesz bennünket lustává, mert kedves az Úr előtt a szorgalom, amelynek áldásait, eredményeit fogadjuk csak el bátran az Úr kezéből. Valaki mondta nekem, hogy Ő csak odaadással teszi a dolgát, az áldások pedig felülről jönnek, de amikor nem jöttek, akkor is ugyanilyen odaadással dolgozott, az eredményt pedig az Úr kezéből fogadta el minden körülmények között (19). 

- 3. A harmadik nagy téma a kegyesség (8-9). (Lásd a megjelent magyarázatban!)