Az aljasság kárhozatos mélypontja az, amikor egyik ember, csoport, elkezdi zsarolni a másikat, hogy érdekeit érvényesítse, a magáét pedig védje. A hívő ember számára ez az a pont, amikor ki kell szállnia az egészből, bármiről is van szó, mert ekkor már mindent az ördög vett kézbe, és csak süllyedés várható, mindenki számára.* Sokszor, sokféleképpen szoktuk egymást „nyomás” alá helyezni, befolyásolni, szorongatni; - néha egy kedves köszöntésre adott visszafogott válasz is elég, hogy jelezzük, valami nem tetszik. Erre az aljas játékra alkalmas a beszédünk (1-5), és a vagyonunk (7-13). A 8. vers különösen kifejező, hiszen a gazdagsággal, pénzzel látszólag sok mindent el lehet „intézni”, egy időre; miközben a szegény nem fenyegethető, nem zsarolható, tehát a szegénységnek is van előnye (8). A nincstelen nem is rágalmazható, neki nincs mit vesztenie.** Nem igazság kell (6), hanem az igaz Úr irgalmában való újjászületés, hogy kikerüljünk az aljasság, akár kegyesen leplezett mocsarából, és valóban krisztusiak, ezért az Ő védelmét élvezve, „feddhetetlenek” legyünk.

János 5,19-23

416. dicséret

* Itt már nem lehet azzal igazolni „helytállásunkat”, hogy ahol munkál az Úr Lelke, ott munkál igazán az ellenség is.

** Sajnos az sem vigasz, hogy az igazság megtartja a feddhetetlenül élőt (6), mert akit egyszer meghurcoltak, ha alaptalanul is, azt, mint sebzett tyúkot, pusztulásig csipegetik a többiek, még a „hívő testvérek” is, ezt ki kell mondani. Az sem árnyalt üzenet, hogy a bűn elbuktatja a vétkest, mert trágyából is hajt ki illatos virág; egyébként is ki a makulátlan Isten előtt? (6)