Az esztendő vége segíthetne elcsendesedni, hogy végiggondoljuk, az adventi négy hét és a karácsonyi ünnepek elmúltával is adventben élünk. Jézus Krisztusra várunk, aki alapja, értelme és szabadítója az életünknek. (19-20). - A Példabeszédek könyve figyelmeztet, hogy "ne tévesszük ezt szem elől", azaz emlékezzünk erre mindenkor, és emlékeztessünk erre másokat (21). Ez feladatunk, továbbadni, gyermekeinknek, unokáinknak ezt a fontos üzenetet. Ez küldetés (2Timótheus 2,8-9). Európa ezt az üzenetet elfelejtette, nem adta tovább, ebből fakad minden bajunk! - Pedig aki mindezt tudja, annak kivirul az élete, testben és lélekben, és útjain biztonságban jár, mert tudja, hogy van irány, megérkezés (22-23). Krisztusban megtapasztaljuk az élet teljességét, a körülményektől független örömöt, az úgynevezett „mégis örömöt” (Gyökössy Endre). Mindezt úgy tapasztaljuk meg, hogy ez az öröm látszódik is rajtunk, mint a nyakék a szép női nyakon. Ebben a világban járva pedig Őáltala úton vagyunk, nem tévelygünk (Márk 12,24).
János 2,1-12
436. dicséret
* Év vége segíthetne elcsendesedni, hogy végiggondoljuk, az adventi négy hét és a karácsonyi ünnepek elmúltával is adventben élünk.
- Jézus Krisztusra várunk, aki alapja, értelme és szabadítója az életünknek. Őbenne életünknek, hit által, szilárd alapja van; Őbenne életünknek mindenkor, a legnehezebb helyzetekben is értelme van; Őbenne életünknek szabadítója, megváltója van. Olyan ez a megváltás, mint amikor egy sodró, koszos, örvénylő folyó fölött a hídon állunk, és nem kell belevesznünk a mélységbe. Az Úr közelségére és visszajövetelére várunk, aki életünk alapja, értelme, szabadítója (19-20).
- A Példabeszédek könyve figyelmeztet, hogy "ne tévesszük ezt szem elől", azaz emlékezzünk erre mindenkor, és emlékeztessünk erre másokat (21). Ez feladatunk, továbbadni, gyermekeinknek, unokáinknak ezt a fontos üzenetet. Ez küldetés (2Timótheus 2,8-9). Európa ezt az üzenetet elfelejtette, nem adta tovább, ebből fakad minden bajunk!
- Pedig aki mindezt tudja, annak kivirul az élete, testben és lélekben, és útjain biztonságban jár, mert tudja, hogy van irány, megérkezés (22-23).
Krisztusban megtapasztaljuk az élet teljességét, a körülményektől független örömöt, az úgynevezett „mégis örömöt” (Gyökössy Endre).
Mindezt úgy tapasztaljuk meg, hogy ez az öröm látszódik is rajtunk, mint a nyakék a szép női nyakon. Miről van itt szó: hiteles keresztyénség; keresztyén esztétika, mert nem csak az szép, akit a mai társadalom annak tart, a tömegkommunikációs minták által, hiszen a hit széppé tesz.
Ebben a világban járva pedig Őáltala úton vagyunk, nem tévelygünk (Márk 12,24). Itt mindent nem látunk, hogy el ne bízzuk magunkat, odaát látunk majd színről-színre, itt „tükör által homályos a látásunk” (1Korinthus 13,12), de a következő lépést megmutatja nekünk az Úr, hiszen Igéje élet-ösvényünk világossága (Zsoltárok 119,105), míg megérkezünk Őhozzá, a minden tudás birtokát élvezve.