Az nem botránkozik meg az Úrban, aki félreteszi hamis váradalmait; aki nem magát, hanem Isten ügyét, igazságát képviseli; és aki szenvedni, meghalni is kész az Úrért, mint maga Keresztelő János, vagy a mai üldözött keresztyének. Nem biblikus a keresztyén házitábla, hogy ahol Isten, ott szükség nincsen, mert bizony lehet szükségünk az Urat követve is, akár halálig. Boldog az, aki mindezt vállalja. Persze aki az Úrért hordoz terheket, az kiálthat, mint János (19), és kap is választ, nem biztos, hogy látható segítségben, de mindenképpen üdvösségben (22). Belegondolok, beleremegek a gondolatba, az Ige kritikájába: milyen elkényeztetett, önző, puhány, érdekkeresztyének vagyunk mi, valahányan. 

Jeremiás 11,15-23

495. dicséret

* A börtön megviselte Keresztelő Jánost, pedig Heródes kivételezett foglya volt, akit látogathattak is (Márk 6,20). Testileg nem bántották Keresztelő Jánost, de lelki vívódásai annál inkább voltak. Korábban kemény beszédű volt Jézus Krisztus előfutára (Máté 3,1-10), most emberibb hangon szól; de hite továbbra sem rendül meg. Ez fontos: Keresztelő János kérdése nem arról árulkodik, hogy a hite megrendült volna abban, hogy Jézus a Krisztus. Az igaz hit nem veszíthető el. Csupán arra utal a kérdés, hogy hallva Jézus csodáiról, ami a börtönbe is eljutott hozzá, azt kérdezi, hogy engem, és még sok szenvedőt, miért hanyagol el az Úr? Jézus pedig személyesen válaszol neki, mint nekünk is naponta, Igéjén keresztül, hogy legyen türelemmel, mert boldog az, aki Őbenne meg nem botránkozik.