Az ember a jólétben elfelejtkezik Istenről:* vétkeztek, nem hittek, hiábavalóságban és rémületben élnek (32-33). Nagy próbatétel kell ahhoz, hogy az ember ne csak magához térjen, hanem megtérjen: meggondolja azt, hogy Isten a kősziklája (35). Sajnos, a diagnózis további sorai is érvényesek: a megtérés csak időleges, aztán amint elmúlt a baj, az ember elfelejti, hogy Isten könyörületéből él, legfeljebb a szájával emlegeti az Urat, vagy látványosan istentelenné lesz (36-37). A zsoltáros felidézi a tíz csapást (2Mózes 7-12), de úgy, mint ami a nagy szabadítást készítette elő. Evangéliumot olvasunk itt: "Pedig Ő irgalmas, megbocsátja a bűnt, nem akar elpusztítani" (38). Ez a határtalan szeretet, amelyben még a visszafojtott vagy fellobbanó harag is (38) a szabadítást szolgálja, mindnyájunkat megtérésre hív: ne lázadjunk többé az Úr ellen, azaz ne okozzunk fájdalmat egymásnak. Isten tisztelete csak a mi javunkat szolgálja (40-42).

Róma 16,17-27

13. zsoltár

* Ma a nyugati társadalmakban ezt éljük át, függetlenül attól, hogy ki milyen vagyoni lehetőségek között él, a nagy próbatételek mindnyájunkat elkerülnek, és a végleteket leszámolva relatív jólétben él mindenki. Ennek jelei tetten érhetők. Nyugodtan helyettesítsük csak be a zsoltár diagnózisát a mára nézve.