Ez a fejezet világossá teszi, hogy étkezés céljára is csak akkor vághatott le állatot bárki, ha véres-áldozatként a kijelentés sátrának bejáratához vitték azt, majd békeáldozatként elfogyasztották az állatot. A pap előtte a vért az oltárra hintette, a kövérjét elfüstölgette az Úrnak, majd magához vette az áldozatból neki járó részeket. Ez azt jelentette, hogy Isten törvénye minden étkezésnek kultikus jelleget adott (3-4). Ennek elmulasztása halálos következményekkel járt (4), az állat levágása pedig ezek nélkül vérengzésnek számított (4). A rendelkezés nemcsak Izráel fiaira, hanem a jövevényekre is vonatkozott (8-9). A vért nem lehetette elfogyasztani, mert azt a lélek, az élet hordozójának tartották, ezért a vér az Úré, hiszen Ő minden életnek forrása (Zsoltárok 36,11).* Mielőtt bármit tennénk, álljunk meg az Úr előtt, mert egyébként a legnemesebbnek feltüntetett tettünk is vérengzés, amely a másikat „leöli” saját bővelkedéséért; mást „megeszünk”, hogy mi élhessünk.** 

* Próbáljuk megmagyarázni a korabeli rendelkezéseket. Jézus Krisztusban mindez más értelmet kapott, de mégis több érvényes, fontos, életmentő üzenetet találunk a mai Igében. Az étkezés mindig istentisztelet, mint ahogy a hívő élet minden mozzanata is az, hiszen az Úr színe előtt történik minden percünk.

** Ezekkel a rendelkezésekkel Isten védte a népét minden idegen szellemi hatástól (7), mert más népek szellemeknek áldoztak állatokat; ezért minden állat csak az Ő színe előtt kerülhetett levágásra, hogy véletlenül se kerüljünk idegen szellemi hatások alá. Ma mennyi romboló lelki-szellemi hatás alatt nyögünk. Ezért parancsolta az Úr népének, hogy mindig álljanak meg előtte, tegyenek le mindent Őhozzá, majd megszentelve vegyék azt vissza, az Úr kezéből. Bizony ki kell mondanunk: a tudat határozza meg a létet. Milyen lelki-szellemi hatások érnek? Érjen el az Úr hatalma, megváltó, megszentelő jelenléte!