Egyszer hosszan beszélgettem, egy Urat kereső barátommal, előkerült a Szentírás, kérdések özöne, és a mai igeszakasz. Ez most nem magyarázat, hanem az említett beszélgetés foglalata, egy mai, „modern” embertársunk „kérdésözöne” a fenti bibliai rész kapcsán hozzánk, „bennfentesekhez”. - Íme, itt a Krisztus! (23) Áldás, ha ezt valaki nem közülünk, hanem „kívülről” állapítja meg rólunk, hogy közöttünk van a Krisztus. Lehetséges, hogy nem pont így fogalmazza meg az illető, de akarva-akaratlanul megtapasztal valamit Jézus Krisztus szeretetéből, gazdagságából, békességéből, igazságából; és ezt jelzi felénk: itt valami (Valaki) több van, bennünk, közöttünk. – Egészen más a helyzet, ha ezt mi állítjuk magunkról, hogy itt a Krisztus, közöttünk; csak itt van a Krisztus; máshol pedig nincs jelen, csak nálunk, bennünk, közöttünk. Erre a magtartásra azt mondja az Úr, hogy az ilyeneknek ne higgyünk (23). Minden hamisság csúcsa éppen ez a lelkület, amely ki akarja sajátítani magának a megváltó Krisztust, és megtéveszt, megfélemlít sokakat, még a választottakat is (24). – Fel merészeljem tenni a kérdést, fogalmazott ez a barátom, hogy a mi Urunk visszajövetelének félelmetes leírása is, nem ebből a szűkkeblű lélekből fakad? Ilyen lenne az Úr eljövetele: villámlás, dögkeselyűk, nyomorúság, sötétség, egek erőinek megrendülése, a választottak kiemelése (25-31), az egyik felemelése, a másik otthagyása (40-41); miközben mindenkor rettegjünk, legyünk készen (43), mert nem tudjuk, mikor történik mindez (43-44). Ilyen lenne az Úr közeledése, Őbenne Isten közelsége? – Most ne válaszoljunk ezekre a kérdésekre, hagyjuk csak meg kérdésnek!* Nemzeti Ünnepünkön is!

* Nyilván belerendül ez az Őtőle eltávolodott, tisztátalan világ az Ő megjelenésébe, jogosan (36-39). De egy bizonyos, ha az ég és a föld elmúlik is, az Ő beszédei nem múlnak el. Krisztus beszéde pedig az élet beszéde (35).